Zhang Eryu Nagymester - Feodor Tamarsky munkája (2010. november)

Öles Fák Alatt

Történetek a bölcs tanító, Zhang Eryu Nagymesterről, kinek csendes útmutatásai
a Chan tanítása által a harcművészet valóságát elevenítik meg

❀ ❀ ❀

- Zhang Mester, miért nem feded fel soha történeteid értelmét?
- Te mit szólnál ahhoz, ha valaki gyümölccsel kínálna, de megrágná, mielőtt odaadja neked?

Nevem Zhang Xiaofeng. Mesterem és Apám, az öreg Zhang Eryu tanítványa vagyok, kinek a Magasztos 2528.ik Gui You évének 7. havában fiává lettem. Örökül végtelen bölcsességét és tapasztalatait a Rou Gong Quan művészetével kaptam, mely apadhatatlan forrásként kísért végig eddigi életem évein. Gyermekkorom hosszú és kemény gyakorlással telt, testem és lelkem erős lett, készen állva arra, hogy magam is utat mutassak minden társamul szegődőnek. Zhang Mester - Apám – tanításai oly tisztán mutatták meg nekem a harcművészet világát, ahogy a Lianhua Feng Lótusz-csúcsot fénybe borító hajnali napsugár hasítja ketté a sötét égboltot. ... Melynek nyomán bíborvörös fellegek nyílnak, utat engedve a szikrázó, meleg napsugaraknak.

Újra hajnal van a Bakonyban.

A tűz kialudt már, kóbor füstöt kavar a hajnali szellő. A mezőt sűrű pára lengi be, a messzi fák lebegnek e térben. Felülök. A Mester ma reggel is gyorsabb nálam, enyhén széttárt karokkal, lesüllyedve mozdulatlan áll sűrű légben, Öles Fák alatt. Hosszú ruháját körbelengi a virágillatú hajnali szél. S ahogy a Fák, Ő is súlytalan lebeg; Ég és Föld közt. Elmosolyodom... Ő az. Apám, a Végtelen Bölcsesség Őrzője, a Tanító, kiből fogyhatatlan nyugalom és boldogság árad...

S most, tisztelt gyakorló - ki talán magad is igyekszel e gyakorlásban -, ülj most meg nyugodtan. Figyelj. Hallgasd e történeteket az emberről, a harcművészetről és helyes gyakorlásáról, régi korok bölcsességéről; mely ma épp úgy jelenti az életet, mint ama virágzó korokban, mikor hajdan élt Mesterek és Tanítványaik ugyanazt gyakorolták, mint Te, most. Mert Te magad már egy vagy közülük.

Bevezető - Sári László tolmácsolásában - ❀ itt elérhető hangoskönyv formában

BEFOGADÁS - 2
归 属

Szemében mindig öröm tükröződött amikor a régiek bölcsességét elevenítette fel. Minden alkalommal magamon éreztem figyelmét és szigorúságát, de kedvességét is, mellyel igazította a mozzanatokat, és ezek az érzések a mai napig nem múltak el, ha gyakorlok. Emlékszem, gyakorlásaim első időszakában harsány voltam. Erős, aki mindennél és mindenkinél gyorsabb akar lenni. Verekedtem is, emberemre pedig nem akadtam – mindig én kerültem ki győztesen. Erős, súlyos technikák, gyors formák és mozgás – ez voltam én... addig a délutánig.

Csendes nap volt. Kora reggel kimentem a határba, fel a hegyre, egészen a fenyvesig. Álló nap a guandao -val gyakoroltam. Volt pár fordulat, amit nagyon szerettem. Szövetcipőm lépéseim nyomán tompán, köríveket rajzolva puffant a felkavart porban. Köveket is raktam közéjük, hogy ügyeljek arra, forma közben a kavicsok ne mozduljanak a helyükről.

A Mester körvonala bágyadtan rajzolódott ki a látóhatár felől. Én -, hogy már távolról lássa, milyen gyors vagyok - még jobban akartam; mozdultam, lendületes körökön csillogva suhant a penge olykor meg-megmutatva magát a sűrű, kavargó porban.

- ...a vágyak kiüresítik a szívet, a vágytalanság újra megtölti – mondta már messziről egykedvűen, miközben a fejét ingatta. Hátrakulcsolt keze szűkre húzta mellkasát, ilyenkor a feje még nagyobbnak látszott. Szakállát játékosan kócolta a szél, de szigorú tekintetét még ez sem tudta feledtetni. - Vágysz a gyorsaságra mi? ...de a technikák így nem tartalmasak. Tele vagy akarással, csordultig telt szívvel, és pont így nem adod át magad..., ezek a formák nem Igazak. ... Mert hatniuk kell, nem pedig megmutatkozniuk! – mondta határozottan, miközben elsétált mellettem.

Aztán hirtelen megállt. Megfordult, s tágra tárta karjait:

- Ilyen öles fa voltam! – mondta kissé hangosan – egy ilyen öles faként magasodtam az erdő fái fölé. Aztán látom, hogy a fehér, hatalmas kavargó felhők közül egy büszke madár emelkedik ki, végigszáguldva a hegyek csipkés gerince felett. A madár könnyűnek, gyorsnak és ügyesnek érezi magát, a Végtelen alatta hever. A kelő nap első sugara a legmagasabb-, legélesebb szirt felett csillan meg, mely pillanatban a madár alábukik, követve e sugarat, amely kettéhasítja a sötét égboltot. Hirtelen kitisztul előtte a világ, egy hatalmas lótuszvirág felé száguld, mely levelein megannyi szitakötő pihen... E pillanatban pedig bíborvörös fellegek nyílnak, utat engedve a napsugaraknak. – ekkor a Mester hirtelen elhallgatott, s csendesen fojtatta – így álmodunk... Álmodni annyi, mint átváltozni; hiszen sosem álmodjuk azt, hogy alszunk és álmodunk. Álmodunk és értetlenül állunk a Világ előtt, melybe álmodjuk magunkat. Álmodjuk, hogy hatalmasok vagyunk és álmodjuk, hogy porba hullunk. Álmodjuk, hogy élünk és álmodjuk, hogy meghalunk. Álmodjuk, hogy egyszer minden technika életre kel, majd pedig hiszünk benne, hogy akkor, ott a pillanatban valóra válik. - halkult el, miközben tekintetét rám szegezte - Minden álom. Ebben élünk, míg fel nem ébredünk – folytatta már kedvesen -, Te is álmodsz; ezek a mozdulatok talán már jók, de így sosem lesznek igaziak... – karjait háta mögé fonva folytatta - ...s így, már nem tudok Neked többet mutatni.

Megrendültem szavai hallatán. Tágra nyílt szemekkel és visszatartott lélegzettel fürkésztem tekintetét és próbáltam meglátni gondolatait, mert nem értettem mit akar ezzel mondani. Bár hallottam a szavait, de nem tudtam felfogni. Hát ennyi volt? Gondoltam magamban.

- Már jó ideje gyakorlunk együtt. – sóhajtott és mosolyra húzta szakállas orcáját – eljött az idő.

- az Idő? – kérdeztem vissza szinte azonnal.

- Igen. Mikor álmomban a madár feltűnt a fellegek felett, amely aztán a kelő nap első sugarát követve a mélybe fordult, úgy éreztem, eljött az idő. Mostantól, Xiao Feng -nek hívlak, a hajnal első sugarának amely a legmagasabb hegycsúcsnál csillan meg először, utat mutatva e madárnak, s a hajnalnak. Ez vagy Te – mondta Zhang Mester, s hozzám lépett. Kezét a vállamra tette majd csendesen így folytatta – Ez lesz a neved. Fiam.

E pillanatban úgy éreztem, mintha bennem egyesülne a régmúlt és jelen, hogy e pillanatban hazaérkeztem, megjöttem, itt vagyok. Itt vagyok Mesterem, az öreg Zhang Eryu tanítványaként, kinek a Magasztos 2528.ik Gui You évének 7. havában – éppen most – a fiává lettem. Zhang Xiaofeng. Leeresztettem a fegyverem s meghajoltam. Hosszan és mélyen, miközben könnyűség öntött el, olyan érzés támadt bennem, mintha magam lennék a szélben lengő bambuszlevél.

- Fong! Így már, Fiamként tudlak tovább tanítani... - szólalt meg Mesterem - Apám határozott komolysággal. - Tudnod kell, hogy a kungfuban hagyományosan nincsenek fokozatok, én sem adhatok neked ilyet. Régen, a titokként őrzött stílust és tanításokat családon belül adtuk át egymásnak. Nagyapám és Apám nyomán Chan kolostorokban én is így kaptam, melyet most tovább adok. S Neked szorgalmasnak kell lenned. Hagyományunk, ha valakit méltónak találnak a stílus megtanítására, azt a családba is befogadják. Mától kezdve tanulmányoznod kell őseink tanításait és tetteit, hogy bölcsességükre bízd magad, s önzetlenné válj. Őseim már a Te őseid is, így mindennek sikeresen, baj nélkül kellene mennie. Ezzel a kötelékkel megszabadulunk sok aggodalomtól, bizonyítástól; szíved kiürítheted Fiam, kezdődhet az igazi gyakorlás.

Zhang Mester szereti a fákat. Szeretni nézni a leveleket, a táncukat a nyári szélben. Gyakran látom, ahogy tenyereit a törzsükre helyezi, majd felnéz és elmosolyodik.

A Fák és Zhang Mester jó barátok.

Befogadás 归 属 - Sári László tolmácsolásában - ❀ itt elérhető hangoskönyv formában

A FALU - 3
村 庄

Ha már voltál a FALU-ban, tudod, milyen szép is arrafelé a Bakony. Mennyire zöldek a fák, és milyen sebes a völgyben a Torna-patak. Tán emlékszel a ciripelő dús fövenyre, a három hatalmas rétre, amelyet átszelve a mogyoróbokrok tövében forrás fakad...

Az öles fák takarta meredek hegyoldalon lassan lépkedve, szinte hangtalanul jött Zhang Mester. Kis faág volt a kezében, melyet ujjaival morzsolgatott. Leért a tisztásra, majd a patak felé indult. Lenn, a parton befészkelte magát az egyik fa törzse mellé, hátrahajtotta fejét, lehunyta szemét. Mikor észrevettem hol időzik, a közelben én is kerestem egy kényelmes helyet a fűben. A Mester korábban mondta, hogy gyakorolni így is lehet. Hát - gondoltam, kipróbálom; lehunytam a szemem és elkezdtem gyakorolni.

- Mester! - törtem meg a csendet pár perc után - jól gyakorlok? Így most jó? Gondoljak-e valamire, vagy elég, ha csak lélegzem.

- Egyetlen tiszta gondolat többet ér, mint akárhány szútra. – szólalt meg közönyösen - ott van benned a tökéletesség Fong, így bízhatsz benne, hogy megtalálod. A tökéletességgel való találkozás teszi az embert emberré. Van, aki keresi, van, aki tanulja, vagy meg akarja venni és van, aki csak teszi a dolgát és e természetesség okán egyszer csak ráakad. Aki rálelt, megtalálta a kaput és beléphet a Magasztos Birodalmába. Ha már előrehaladtál a gyakorlásban, jobb, ha mással is törődsz. Egyetlen tiszta technika többet ér, mint ezer nap gyakorlás. Ott van benned a tökéletesség, bízz benne, hogy rálelsz egyszer. E találkozás pedig olyan élmény lesz, amely harcművésszé emel.

A HEGY - 4
山

Lián Hua Fong, a Lótusz-csúcs-, a Virágzó Hegy legszebb orma. Az állandóság szimbóluma, a stabilitás, bölcsesség, nyugalom és a kitartás jelképe. A régi tanokban e Hegy és a Völgy a Világ anyagi valóságának egysége. A hegytető pedig – ahol a kolostor áll - a lélek magasabb rendű minőségének, a lentről felfelé haladásnak a kifejezője, ahová a feljutás is zarándoklat, a végső cél pedig a földi dolgoktól való lemondás, a legmagasztosabb állapot elérése. Mindig úgy képzeltem, hogy a Faluba vezető út a Lótusz Csúcson keresztül halad ahol tompa puffanások hallatszanak. Zhang Mester már gyakorol. Szeret itt gyakorolni. A legjobb hely a gyakorlása e hegyen lévő kolostor hátsó traktusa, ahol a zöldszárú hosszúlevelű bambusz nő, az akácok pedig csillogva szűrik a napsugarakat...

- ej… nem szabad túl mélyen állnod! – mondta egyhangúan Zhang Mester közös gyakorlásunk alkalmával – súlyos leszel, mint ez a hegy, így nem tudsz majd mozdulni a kellő gyorsasággal. … Még egyszer! – s fejével bólintva jelezte, újra támadhatok.

Feljebb helyeztem a csípőm, sarkamba lélegezve mozdult a bokám, térdem s egy hullámként pillanat alatt tenyeremben éreztem minden erőmet. Ő lassan kifordult, lesüllyedve olyanná lett, akár a bambuszlevél, melyre esőcsepp hullik. Elhajolt, karjai körkörösen suhantak testem előtt védelmet nyújtva e támadás ellen. Földre zuhantam.

- … Fong, … a hegy megfestéséhez legalább öt vonás kell. – mondta, miközben hátralépett. Hátrakulcsolta kezét és folytatta: – ne akarj egy vonással hegyet festeni! Harcművészeted nem akkor lesz jó, ha kifelé figyelsz. A hegy keménysége a rajta lévők lágyságával kel életre. E kettősség mindenben ott lakozik; csak a kemény és a lágy egyesülése-, összhangja teremt valódi energiát. Már nem a forma számít, hanem az, hogy kellő fürgeséggel változz egy-egy mozzanaton belül is. Ne akarj kemény lenni! – mondta, majd kissé felhúzta a szemöldökét jelezvén, hogy újra próbálkozhatom.

Meghajoltam. Értettem, amit mond, de még nem éreztem, mit is kellene máshogy tennem. Az izgatottságtól remegni kezdett a lábam, nem akartam elszúrni. Beleálltam az állásba, s ahogy a tantien a helyére került a lelkem mintha megemelkedett volna. A súlyom elillant. Hirtelen úgy éreztem, már nem akarom megütni… azaz nem a mellkasát, nem a kezét, a nyakát a fejét… csak el szeretném érni. De ekkor hirtelen átlátszó lett a teste, lágyan lengő ruhája mögött felsejlettek a fák törzsei. Oldalra léptem, mire Ő velem együtt mozdult. Majd kinyújtottam a karom, ütésem a vállát érte, befordultam és a másik kézfejem a hasánál máris puffant. Ő hátrálva tompította a támadást. Lesüllyedt, hátralépett… majd felegyenesedett és bólintott.

- … ilyesmi – mondta szűkszavúan – és? érezted? – kérdezte.

- mit pontosan?

- hát!!! nekem kell tudni? – vágta rá hirtelen, majd mellém lépett, s karjával az útra mutatott jelezvén, sétáljunk. Elindultunk a patak felé. Rövid ideig nem szóltunk egymáshoz, én még mindig a torkomban éreztem a lelkem, karjaim remegtek. Valamiért nagyon megilletődött voltam.

- hát… egy picit jobb volt – szólalt meg Zhang Mester halkan – erről beszéltem az imént. A tested akár a Hegy, karjaid erős fái az erdőinek. Szél zúg köztük, szinte belülről hasít felfelé, ágak megemelkednek, levelek zengnek, így erős lesz, pontos, de befogadó s egyben lágy. Nagyapám egyszer azt mondta, a hegy maga emberi világunk határvonala mely mögött fölsejlik a teljesség ígérete. Harcművészetben erre kell törekedni; meg kell mászni, fel kell jutni a csúcsra. A képesség mindenkiben ott van. A hegy pedig megvilágosodás helye: csúcsa az égbe nyúlik, ezért – így mondjuk; közelebb van a Magasztos Világához. A hegyre való feljutás egy magasabb elérését, az igazi erőt, az abban való természetes hitet jelenti. Feljutni nem könnyű. Talán nem is mindenki képes erre – jelen életében. De ha elindulsz felfelé, egyre inkább képes leszel arra is, hogy ráláss az apró dolgokra. Csak ezen az úton válunk harcművésszé...

BELSŐ HARCOK - 5
里 面 打 架

Zhang Mester sok időt töltött sétával. Szerette a sétát. Úgy vélem, ekkor is meditált - csendesen szemlélte a környező virágok, növények apró, ámde annál fontosabb változásait. … és mi gyönyörű nyarakat éltünk meg együtt; szemléltük a körülöttünk zajló változásokat felfedezve a bennük rejlő azonosságokkal. Gyakoroltunk – úgy éreztem, mindent próbál megmutatni nekem még akkor is, ha nem voltam rá kíváncsi. Ezek a pillanatok különösen nehezek voltak.

Július volt. A városhatár felől már elrejtőzni készült a Nap, a dombokon túl, fen a fenyőerdők felől felbukkant a Hold. A felhők minden irányban sugároztak; bíbor és kék színek csillognak az égen s a távoli és közeli csúcsok egy kurta pillanat alatt világosabb színt öltöttek.

- … induljunk – mondta Zhang Mester és a fenyőerdő felé mutatott – korábban láttam ott pár érdekesen fekvő fatörzset, ott folytatjuk a gyakorlást!

Útközben meg-megálltunk egy pillanatra, hátunk mögött a sebes patak halk csobogása hallatszott, felettünk már sötétült az égbolt, a telihold pedig egyre fényesebben ragyogta be a bicske bokrokkal szegélyezett domboldalt.

- Fong! Állj a rönkökre és folytasd a gyakorlást – mondta csendesen, de határozottan a Mester – Vigyázz a csípőre! Legyen mély az állás viszont laza a csípő.

Felszökkentem a rönkökre. Vettem három mély lélegzetet, behunytam a szemem. Éreztem, ahogy átjár, súlypontom mélyre hatol, állásom már laza, de nagyon stabil. Fenn állok a cölöpökön. Újabb légzés. Testem lesüllyed, törzsem megnyúlik, már magasan állok a Mennyei Szelek fölött. Az Ég mintha fejem tetejét súrolná, fehér felhők futnak át a hónom alatt, a levegőben úszó sast mintha elérném karommal, a Nap és a Hold halántékom mellett halad el.

Lélegzem, lesüllyedek. Karjaim lazák, fejem terheletlen és élénk. Lassú lélegzetem mindenhova elér, sarkamig hatol, a Föld energiáját húzva pedig utat tör felfelé, s tenyeremben összpontosul. Érzem; már könnyed vagyok, erős. E pillanatban szememet elvakítja a fény, lelkem mintha kiszállna a tér korlátai közül. Olyan ez, mintha a messze utazó szelek hátán lovagolnék, de nem tudom, merre. A jó kungfu bennem lakik. A jó kungfu magam vagyok, neked adom, mikor együtt gyakorlunk.

Érzed, ugye?

REGGELI KUNG - 6
早 上 气 功

A harcművészetben a csíkung alapvetően fontos. Olyan, mint a légzés, vagy az érzékelés. Dinasztiákon keresztüli élő, évezredes titkokat őriz minden mozdulat, kiváló Mesterek tudása egyesül minden formában, melyből a bölcsesség és a helyes látásmód csendes ereje sugárzik. Akkor működik igazán, ha a gyakorló megismeri és minden kétséget kizáróan elfogadja e világban zajló egyetemes folyamatot; a légzés és tudat egységét, az energia áramlásának törvényeit.

Emlékszem, gyermekkoromban ez volt az egyik legnehezebb tanítás. Zhang Mester ilyenkor a lazaságot, lassúságot és a pillanat teljes megélését hangsúlyozta. Én meg, … inkább ugrottam-, törtem volna mindent, ami elém került-, amivel csak gyakorolni lehet. A bennem lobogó tűz mindent megfőzött, a lecsendesüléstől távol sodródva a gyorsaság megszállottja voltam. A Mester sok mindennel próbálkozott, míg nem a bambuszfuvolával való bíbelődés hozott némi eredményt.

Langyos indiánnyarunk volt abban az évben. A patakparton sétáltunk átkelésre (és persze gyakorlásra) alkalmas fatörzset keresve játékkal töltöttük az időt. Szabad lépésekben és formákban haladva hajoltam el minden lecsüngő ág és inda elől, miközben a Mester botjával lábszáron vágott, már ha nem tudtam elhúzni a suhanó botja elől… Hol előttem, hol mögöttem haladt a patakparton, míg egyszer csak megállt a Torna-patak egy sekély-részű folyásánál.

- álljunk meg itt egy kicsit, Fong! – mondta – Állj a vízbe és máris kezdjük a csíkungot. Azt a formát csináld, amit mutattam neked. Én játszom közben.

Majd előhúzta a sötét bambuszból faragott fuvoláját. Ujjaival megtapogatta-sodorta, nyelvével megnedvesítette a hangszert. Leült, s míg ujjai forgatták a fuvolát tekintetét a patak lágyan sodró vizére szegezte. Felnézett, felhúzott szemöldöke alól tágra nyílt vékonyvágású szeme melegséget árasztott. Észrevétlen bólintását magamban éreztem, ilyenkor olyan érzésem volt, mintha lelkünk egyesülne a pillanatban. Én lennék Ő és Ő lenne Én. Három mély lélegzet, süllyedő súlypontom súlytalanná teszi testem. Lépek. Karjaim lágyan mozdulnak, a kavargó gondolatok fuvolaszóra elcsendesülnek. Itt vagyok - a Mindenség vagyok. Bennem szunnyadó éj közepén templomi harangok kongását hallom, aztán zúgó szélroham ér el lentről, mert a templom kőcsarnokának kapuja nyitva van.

A Mester gyönyörűen játszik. Dallamok mentén haladok előre, a Tengeri Nyúl Szelleme egyre magasabbra kapaszkodik. Az éjszaka fénye határozatlan fehér tömeg, a Bakony távoli körvonalai alig láthatók. Ilyen pillanatokban érzem, hogy testem fürdik a hűs levegőben és minden vágyam megszűnik. Lassú, ütemes lélegzetem belülről lüktetve követi a dallamot. Elmegyek addig, ameddig erőm engedi. Ha meredek csúcshoz érek, amely vakmerően szökken az Ég felé s ember nem mászta meg soha, kötélhez kötöm magam s felmászom a tetejére. Ha törött kőhídhoz érek vagy régi kapuhoz, amelyet váratlanul nyitva találok, félelem nélkül belépek rajta; vagy ha sziklabarlang kerül utamba, oly sötét, hogy mélyére nem látni, csak egy hasadékon át éri egyetlen fénysugár: fáklyát gyújtok s félelem nélkül lépek be egymagam, azt remélvén, hogy emelkedett gondolkozású Mestereket találok ott.

Meglátogatom a híres folyókat és tavakat is. Az ilyen mély vizekben halak, sárkányok és vízi szellemek tanyáznak. Ha a levegő nyugodt s a víz sima, mint a tükör, tudjuk, hogy akkor az Isteni Sárkány békésen alszik, egy gyöngyszemet őrizve mellében. Ha a víz fényei összevegyülnek az ég színével, tiszta holdas éjszakán, akkor tudjuk, hogy a Sárkánykirály Hercegnője és a Folyó Úrnője vonulnak ki mennyezet alatt, Zhang ErYű fuvolaszóra, vadonatúj fátyolszövetruhában s hímzett cipőben lépkednek a patak csörgedező vize fölött. Ez a menet halad szemem előtt egy darabig, aztán eltűnik. Oh, milyen hűvös van ilyenkor!

Egy lélegzet, karom véd, testem hajlik, míg lábaim alatt e szél korbácsolja a vizet, óriási hullámok támadnak föl, s ilyenkor tudom, hogy CsiJí, a mesebeli madár szelleme haragszik és TyienWú a nyolcfejű vízi szellem siet segítségére. Ilyenkor a gömb bennem úgy forog, mint a malomkerék, rázkódik, mint a szita s mintha látnám, hogy tör utat az ég felé Zhang, az öreg Sárkány, karjaiban hordva kilenc fiát. Oh, mily nagyszerű a látvány ilyenkor!

Majd hirtelen csend lesz, lezárok. A Mester, Apám elmosolyodik jelezvén, most, valami jól sikerült.

Biztosan a fuvola az oka.

Fuvolaszómra én az embereknek
Dalt énekeltem, mely szívembe zengett,
És engemet a népek kinevettek.

És akkor fájdalommal újra kezdtem
S a hangomat az ég felé emeltem
S az isteneknek sírtam el keservem.

S az istenek gyönyörrel hallgatóztak
Bíborló kárpitján a csillagoknak
És énekemre boldog táncba fogtak.

Most újra éneklek az embereknek
És az öröm dalától részegednek,
Megértenek már s ők is énekelnek.

Li Taipo: Az istenek tánca (ford.: Juhász Gyula)

A GERENDA - 7
梁

Szeretem nézni, ahogy a Mester gyakorol.

Karjai lazák, ahogy a teste is, amely szinte ráhajlik, együtt mozog a lágy szellővel. A körkörös mozgás, az elvezetések és az erőderék csodálatos összhangja szinte láthatatlanná teszi; megfoghatatlan és védhetetlen. A nem-erőszakos-, inkább engedő formák és technikák egymásból születnek: nincs szem, sem tudat, mely egyszerre lenne képes felfogni ezek valódi lényegét. Azt hiszem, ez volt az, amely magával ragadott.

- A legnagyobb kincsünk az a tudás, mely a tapasztalás nyomán keletkezik, s észrevesszük, hogy van; bennünk van. – mondta Zhang Mester, majd folytatta - A tapasztalás pedig a cselekvéssel, gyakorlással jön létre akkor, ha a tudat már felfogja a változást. A gyakorlás és a tapasztalatok akár egy erős ház erős gerendái. Egy gerenda azonban nem tartja meg a házat. A nyitott és érdeklődő tanítvány jó tanítvány, hiszen ha valamit igazán megértett, az a technika már képességeit erősíti. Viszont ebben a pillanatban milliárd nyílik újra, amely hol közelebb, hol távolabb van jelenlegi helyzetétől. Nyitottsága révén megérti és elfogadja ezt, mely útmutatás a végtelen-, azaz a Legvégső Tanítás felé. Olyan ez, amikor kezeddel eléred akár a csillagokat is és észreveszed, hogy nem lettél ettől nagyobb.

Így kell tovább gyakorolnod.

A gerenda, gyakorlás 梁 - Sári László tolmácsolásában - ❀ itt elérhető hangoskönyv formában

TÉLI SÉTA - 8
冬天漫步

Az egyik évben nagyon hideg volt a tél. A zord időjárás sem tántorította Zhang Mestert szokásos sétáitól. Hátrafont kezekkel és ruganyos léptekkel - olykor mezítelen lábbal - andalgott a havas-fagyott ösvényeken a kopár fák alatt. Lassan elértük az Öreg Fát, amely mint útjelzőként mutatta a helyes utat felfelé a hegyre. Ráfordultunk az ösvényre és apró lapos léptekkel haladtunk felfelé.

Körben mozdulatlan volt a táj. Tompa susogás hallatszott a talpunk alól, a hideg szél akadálytalanul forogta körbe a csupasz fák szürke ágait. A Mester megkapaszkodott az egyik gyökérben és felhúzta magát az ösvény legmeredekebb részén. Felegyenesedett. Hosszú és kopár völgy tárult a szemünk elé, az Öreg Fa ágai tövéből fekete madarak repültek a szürke ég felé. Tettek pár kört a fejünk felett, majd kelet felé indultak, ahol még havas foltokban fehérlett a határ.

Lassú kortyokban szürcsölte azt a borzalmas teát, melyet neki készítettem Lassan szürcsölte, szinte hallottam az apró elhaló kortyokat. Aznap megint sokat gyakoroltam. Épp egy jin tolás csípőtechnikája járt az eszemben, mikor hirtelen felköhentett a Mester. Szinte olyan volt, mintha tudná és érezné, mit gondolok; jelzi, kár az erőlködésért.

- Soha nem szabad lemondani arról, hogy egy kicsit többet fáradozzunk, mert ezt vissza fogjuk kapni az élet ízében, magában az élményben, annak megélésében... – mondta, majd felhörpintette a teát és indultunk tovább.

Hosszú gyakorlás várt ránk.

ÚSZNI A MEZŐN - 9
游 泳 农 场

Már Te is tudod – Kedves Gyakorló, hogy Zhang Mester bizony szereti a sétát. Egy késő délután, mikor már a nap lenyugvóban volt, az erdőben sétálgattunk. Átkeltünk az egyik búzatáblán, nézve a messzeségben a patak túlpartján, domb tetején álló öreg, romos istállót. A teheneket épp kihajtották a kora-esti legelésre. A Mester megállt, megigazította lenge ruházatát, majd hirtelen azt mondta:

- … ezen a réten nem lehet megtanulni úszni! - mondta úgy, mintha minta megvilágosodott volna és ez lenne a Végső Tanítás.

- persze - mondtam neki, de nem értettem mit akar ezzel mondani.

- úszni szükséges... - folytatta, majd elindult a távoli istálló felé.

Én nem értettem, mit is akart ezzel mondani, de úgy éreztem, jobb csöndben maradnom. Pár perc után aztán kifejtette:

- … még ha úgy gondolod olykor, hogy soha nem lesz rá szükséged, s éppen ezért felesleges. Ha egy csónakból a vízbe esel, már késő bepótolni ezt a mulasztást. Talán épp ezért, nem létezik fölösleges tanulás. Minden tapasztalatból tudás válik, és minden tudás bölcsességgé érik. Mikor gyakorolsz, akkor azt tedd teljesen, amennyire csak tudod. A harcművészetre, ezekre a tapasztalatokra és tudásra minden embernek szüksége van. A Rou Gong Quan stílusban minden bölcsesség benne van, ezért kell helyesen gyakorolnod.

S bizony. Idősödve, talán bölcsen öregedve tudjuk, a gondolatok szavakká lesznek - vigyázd a gondolatokat, ne ragadd meg azokat! A szavak tettekké alakulnak - ha nem szükséges, ne beszélj, ne harsogj hát! A tettek alkotják szokásaidat, ezért gyakorolj... Ennyi kell csupán. A szokásod személyiségeddé lesz a tapasztalatok bölcsességgé érnek a sorsod. Tanítványból egyszer Mester lesz... Később aztán egértettem, "ezen a réten nem lehet megtanulni úszni" ... annyit jelent, tanulni sohasem késő.

Csak légy nyitott!

ÜRESSÉG - 10
空虚

Zhang Mester letette a poharat az asztalra. Forró vizet ivott most is, mint oly sokszor, mikor nincs kedve teát készíteni. Szomorúnak láttam, vagy legalább is nem volt jó kedve.

- Egy idő után nincs semmi... - mondta halkan. - Olyanná leszünk, mint ez a pohár. Célunk azt volt, segítsünk a szomjazónak. Ha nincs több víz, az ürességgel válunk használhatóvá.

- Mit jelent ez, Mester – kérdeztem

- Semmi különöset. A gyakorlást folytatni kell, azonban jó, ha tisztában leszel azzal, hogy ne várj semmit. Mert minden benned van! Mert már minden megvan, csak ezt még most nem tudod. ...

Nem tudtam.

Aztán mikor a közös gyakorlások alkalmával szétnézek, csak látom igazán - valóban akkor még nem tudtam. Vajon, tudom most?

Mi az Üresség?

KÖNNYED SÉTA - 11
漫 步

… megigazította ruháját. Marokra fogva nadrágszárát feljebb rántotta, majd két határozott lépéssel átkelt a patakon. Elindult felfelé a kis ösvényen ki, a tisztásra. Követtem, miközben ruganyos és könnyed lépéseit figyeltem, tekintetem megakadt vékony bokáján, amely ragyogott a napsütésben. Jó volt nézni, ahogy sétál, ahogy elhajol az útjába kerülő ágak elől. Ilyenkor karjait sem emelte fel, csak törzsét fordította, ha pedig szükségét érezte lesüllyedt vagy elhajolt. Mozgása e természetességben is magával ragadó volt.

Sétáltunk valamerre. Ilyenkor nem volt semmi célja a járásunknak, csak jártunk, lélegeztünk, csendben voltunk. Fent aztán - a sziklák felett -, Zhang Mester megtörte a csendet:

- mire gondolsz? Érzem, nagyon figyelsz rajtam valamit…

- Semmi különös – mondtam – csak néztem, ahogy mész. Nekem picit fárasztó, de te mintha sosem fáradnál el.

- Dehogynem – mondta mosolyogva – de a légzés és a folytonos csíkung segít folyamatosan felfrissülnöm. Ez az áramlás pedig nagyon fontos. De hát, ezt tudod te magad is. … ifjúkoromban, gyakorlásaim során fedeztem fel, hogy a harcművészetet nem tanulom és nem csinálom. Hanem olyan, amilyen én magam vagyok. Rájöttem arra is, hogy azonnali eredmény nem létezik. E felismerés pedig megmutatta: nem szabad törekedni a gyors tökéletesedésre.

- … gondolj a méltóság teli pillanataidra – azaz gondolj pár jó technikádra! … Érzed? Olyanok ezek, mintha az óceán hullámzásával összhangban tarajosodnának föl és simulnának el. Amit most újra átélsz, az minden mozgás, az egész létezés belső tökéletessége. De a csak erőszakolt technikán alapuló külső tökéletességre nem tudsz visszaemlékezni, mert lehetetlen. … A harcművészet lényege a szemnek láthatatlan. Gyakorlásával az idő szerepének csökkentése és átalakítása válik lehetővé, amely az egyik legnagyobb ajándék ebben az életben.

… és mi haladtunk tovább a bicske és kökénybokrok tarkította lankán, immár lefelé a völgybe, ahonnan a forrás halk csobogása hallatszott.

MADÁRLÉLEK - 12
鸟 精 神

Zhang Mester szereti a madarakat. Gyakran figyeli játékosságukat a földön, a magas bárányfelhők közt hangtalan vitorlázó sziluettjük pedig ámulatba ejti. Egyszer azt mondta nekem, repülni mindenki tud, csak lelkében kell tágra nyitni a szárnyakat. A madarak is ugyanezt teszik.

- Fong, a gyakorláshoz szükséged van az akaratra és a tudatosságra – tanította. – De ez csak a kezdet, amely pár év csupán, ha jól csinálod.

- Ki számít mesternek? – kérdeztem

- Én Nagyapám tanítványa vagyok és már több mint 60 éve gyakorlok s követem tanításait. Idővel rájöttem, a harcművészetben ezt az első szakaszt az igazi akarat és a tudatos erőfeszítés, gyakorlás jellemzi. Majd ami ez után következik, a már maga a megélt csodálat, a tudatosság nélküli koncentráció. Később, ha gyakorlásod folyamatos - egyre inkább fontos lesz nyugalomban időznöd. Úgy ahogy a madarak a felhők közt, erőlködés és tudatosság nélkül – szélesre tárt szárnyakkal vitorlázni. Ez a lélek későbbi segítőd lesz, így aztán magad is mesterré válsz, s ha elérkezik az idő, taníthatsz másokat. Mikor pedig annyi idős leszel, mint most én, akkor talán a szellemed eléri a valódi szabadságot. Én már erre törekszem.

És valóban, a Mester bölcs és lassú volt. Viszont lassúsága utolérhetetlenné tette, nem is tudtam megütni egyszer sem, ha nem akarta.

A CÖLÖP – 13
桩

… karjaimmal átfogtam a cölöpöt, megemeltem és apró léptekkel elindultam a kiásott gödör felé. A Mester intett, áljak meg. Odajött, kivette a karjaim közül a magas cölöpöt, enyhe terpeszben megemelte és könnyed-, szinte gördülő lépésekkel fürgén a gödörhöz vitte.

- Ezt hogy? – kérdeztem döbbenten… - neked nem nehéz?

- Dehogynem, de vannak dolgok, amit gyorsan kell intézni.

Ez volt a számomra híres „lassú-gyorsaság”, amely olyannyira jellemezte Őt. Lassú, teli mozdulatok, szemlélődés, majd hírtelen megindulás - azaz a határozottság; amely felébreszti a bennünk szunnyadó erőt. Mikor erről kérdeztem, valahogy így válaszolt:

- Tudod te is, Fong, tested és tudatod lehetőségei végesek. Ez létezésünk törtvénye. Életünk során szerzett tapasztalataink bölcsessége is véges: emberek vagyunk. Nagyapám mesélt egyszer arról, hogy a Zsó Kung Csüan formái művészet, technikán-túli technikák. Csak igazi Mester adhatja csak igazi Tanítványnak, amely az emberi erőt jóval meghaladó erőt fejleszt ki. Itt ez a cölöp – tenyerével megpaskolta-megsimította, majd így folytatta - a belső gyakorlatok valójában megnyitják az utat a bölcsesség felé, és nemcsak fizikai és szellemi erőt segítik megszerezni. Így éred el majd a tudatállapot, amely képes meghaladni minden fizikai korlátot: nem lesz sem nehéz, sem könnyű. Nem létezik gyors és lassú. A gondolkodáson túli tudatosság jellemzi majd minden mozdulatod, a létezésed. … No, akkor beáshatod! – mondta, majd csendben hozzátette – de aztán, jól tömd meg a földet körülötte!

S én beástam, megtömtem. A cölöp még ma is áll, amely arra emlékeztet, hogy nem létezik nehézség.

SZEPTEMBERI ESŐ - 14
九 月 的 雨

Napok óta esett az eső. Hideg-, szürke volt minden. Már egy hete, hogy nem találkoztunk, így aztán arra gondoltam, ma nem megyek a pincébe - kifutok az erdőbe gyakorolni.

Csend volt az erdőben. Dacos, mogorva felhők gyülekeztek az erdő fekete függönye felett. Az akácok szinte beverték nagy fejüket a komor égbe, a cafatos szárnyú varjak sötéten hallgatnak ágaik közt. Szinte láttam, a Torna patak déli partján kísértetek járnak a mélyülő homályban. Tovább futottam. Átkeltem a síneken le a patakhoz, melynek vize hangos és türelmetlen volt, birokra kelt a bodzabokrok ágaival. Vízbe ugrottam átkelve a patakon felkapaszkodtam a sáros ösvényen s megpillantottam a Mestert, aki ott ült egy fatörzsön, szitáló esőben a nedves, hideg és szürke erdő közepén, mozdulatlan. Meghajoltam:

- Mester, Te mit csinálsz itt?

- És te? – kérdezte vissza szinte azonnal;

- Csak gyakorolni jöttem.

- Én is gyakorolni jöttem – mondta csendesen – már reggel óta itt vagyok.

- De meg fogsz fázni

- Aggódni nem kell – emelte fel egyik kezét tanítón - idős vagyok ezért erős, így nem lesz bajom, hidd el.

- De nem mozogsz, csak ülsz, így félek, megfázol!

- Ez attól is függ, hogyan használom a csít! – mondta, majd felnézett az égre és lassan de látványosan lélegzett párat. Így folytatta:

- … míg élünk, a csí-t főleg a légzéssel, étellel és más létezőkkel folyamatosan vesszük magunkhoz. De csí nem változik. Van! A test ezt az energiát használja, s ebben semmi különös nincsen. Ha nem erős a csí, akkor lesz gyenge az életerő. A harcművészetben - ahogy az életben is - rengeteg csí-vel kell rendelkeznünk, melyet helyes légzéssel a kilégzésre való koncentrációval erősíthetsz. Csíkungot gyakorlok már reggel óta. Testem nagyrészt mozdulatlan, de a csí a légzésen keresztül erősödik. Nagyapám szerint a harcművészetek nagy mesterei a lehető legkevesebbet mozogtak, így többet tudtak koncentrálni az alsó tantienre: ezt használták – paskolta meg hangosan a hasát a tenyerével, majd elmosolyodott - a legfontosabb, hogyan használjunk a csí-nket. Fiatal vagy, nem gondolsz erre. De ahogy idősödik az ember s a test fáradni kezd egyre égetőbb a probléma; aki nem rendelkezik elegendő energiával, az megbetegszik s az is marad. A jó légzés és gyakorlás ezért ugyanolyan fontos, mint a nyitottság, amely befogadóvá tesz. Feltétlenül hinned ebben és a kilégzés jelentőségében. Ebben a koncentrációban jelenik meg a csí.

Ekkor szinte láttam, hogy az esőcseppek átgurulnak Zhang Mesteren, párás lehelete titokzatos ködbe burkolja Őt.

Áldd meg ezt a szívet,
mely elnyerte az ég csókját a földi életre.
Nem gondol megvetéssel a porra,
és nem vágyik csillogó aranyra.

Áldd meg őt, ki száz keresztúton át idetalált. Ki tudja a titkát,
hogy választott ki a tömegből
Követ s vigyáz, szíve nem ismeri a kételyt.
Hát őrizd hitét, ki biztos kézzel vezet.

Áldd meg őt, tedd a fejére a kezed, vigyázd.
Ha lába nyomában vészjósló hullámok kelnek,
fentről kapja a szelet, és így kifeszített vitorlákkal
végre elérje a béke kikötőjét.

Rabindranath Tagore: „Áldás”

VÉDELEM – 15

Előttem állt. A fű magasan hajladozott a szélben, szinte térdig értek az érett kalászok. Lesüllyedtem, karjaim magam előtt jelezték felé, készen állok. Ő nem mozdult. S bár a szél néha belekapott kinyúlt pólójába, Ő maga mozdulatlan állt előttem. Tettünk így egy ideig, majd talán mert meguntam, előreléptem. Egyik kezemmel fent-, másikkal lent igyekeztem egy támadást bevinni. Elértem a testét, de az ütés nem puffant. Tenyerem a pólóját érte, a Mestert magát azonban nem ütöttem meg igazán.

Nem is mozdult meg. Lehajtotta a fejét, lassan a lábamat nézte. Azt gondoltam, hogy biztosan azt figyeli meg, hogyan léptem, mennyire jutottam hozzá közel. Majd felvonta szemöldökét, rám pillantott és sóhajtott egyet.

- Az együttérzés és az alázat a legbecsesebb emberi erények Fong. – mondta – … de az előbbi pillanatban Te úgy gondoltad, mi harcban állunk. A támadás lehet fizikai vagy mentális, készen kell állnod. Ezért kell gyakorolni, hogy tested felkészüljön ezekre, mely során lelked is erős lesz. Azonban most nem az.

- Miért Mester?

- Megint nem ütöttél meg. S ha Te nem ütsz meg, én miért védekezzek? Mi ellen? Fong! Ha közelebbről megnézed a technikád, láthatod a lelkét? Maradt itt valami abból amit gyakoroltál? Nem. Csak egy technika, ami még csak nem is tűnik ismerősnek – bármi élteti is ezt, nincs itt. Mindig az egyesülést keresd. Az összhang ritka vendég, s hogy megérkezik –e a pillanatban és milyen minőségben, azt csak az elszántságod dönti el.

Zhang Mester a Mesterem, tiszteltből, alázatból sosem mertem felszabadultan küzdeni vele - eddig a pillanatig. Mert ekkor valami kitisztult bennem, s rájöttem, hogy mindazt, amit tőle kaptam részben úgy adhatom vissza, ha megmutatom, ideje nem volt hiábavaló.

S Ő felvonta szemöldökét, rám pillantott és elkezdtük a közös gyakorlást.

TANÍTANI – 16

Ücsörögtünk, kortyoltuk a teát, melyet dunctos üvegben öntöttünk fel újra és újra. Két közepes méretű, zöldborsós dunctos üveg ült meg egymás mellet, melyben a levelek fel s alá úsztak az aranyló lében. Ilyenkor volt időm tűnődni a Mesteren, aki kissé nyúlánk, vékony ember volt. Ha csak fényképen látnám az arcát, semmi különöset nem találnék rajta. Viszont tekintetéből valami rendkívüli-, amolyan folytonos tenni akarás áradt. Legmegkapóbbak ráncai voltak, amelyekből nem egy panaszos élettörténet olvasható ki, hanem harmónia, életöröm és tekintély. S e tekintély ott volt minden mozzanatában; ujjbegyeivel lazán tartotta az üveget, szájához emelte, majd egy rövid korty után mintha lerakná, félúton újra megemelte, újabb korty tea, s így ment ez még legalább hatszor – hétszer, míg az üveg az enyém mellé került. Élvezettel kóstolgatta a teát, nagyon figyelmesen nyelte; szinte éreztem, ahogy átjárja Őt. Zhang Mester mindig feltöltődött a teától. Emelkedett pillanatokban pedig mindig valami mély tartalmú tanítás következett…

- Ha módodban áll másokat tanítani, taníts majd fenntartások nélkül – mondta Zhang Mester. – Tudod, tízezerszer is elmondhatod a legveszélyesebb technikát vagy akár az élet titkát, az teljesen veszélytelen. Mert, a tanítást csak akkor ismerhetik meg az emberek, ha megvalósítják azt saját éltükben. Puszta hallás útján ez lehetetlen.

Kezdetben sokat tanulunk, gyűjtünk. Ekkor még úgy gondoltam, minél többet kell gyűjtenem – gyakorolnom ahhoz, hogy tovább léphessek. De a puszta gyűjtögetés nem elég – hiszen egyre többet kell kezelni és helyére illeszteni magamban. A gyakorlások addig unalmasak, amíg mennyiségre figyeltem. Zhang Mester a minőségi gyakorlást szorgalmazta; s ezt láttam megvalósítani teaivás közben is. A formák akkor használhatók, ha azokhoz egészséges adag tapasztalat, szemlélődés és kísérletezés társul.

SZEMBEN ÁLLVA – 17

Kilyukadt a vászoncipője.

Nem a nagylábujjnál – ahol általában szokott – hanem a másik, külső oldalon … s mint a teknős pici feje, úgy tűnt elő kislábujja a kopottas ezertalpúból. Néha visszahúzta, de némely állásban erősen kinyújtózkodott. Kezdetben csak a szemem akadt meg a kislábujján, de aztán már vártam, mikor bújik ki ismét… S ekkor csak úgy csattantak az ütések a mellkasomon.

Minden dolog viszonylagos. Ég és Föld közt minden összefügg. Észre kell vennem, hogy minden múlandó – éber kell legyek, hogy változni tudjak. S bár úgy éreztem, van állandóság, ez hamar szertefoszlott, ahogy a tudat kitágul.

A mozdulatok lelassultak, a hangok tompává váltak, a fény opálossá lett. Karjai fehér köröket rajzoltak előttem, testem elhajolt, karjaim elvezették ütéseit, a lábaim pedig alkalmazkodón változtatták helyüket a köveken. Táncoltunk, ahol néha erős fény vakított, majd felhő takarta a napsugarakat. A levelek közt cikázón szűrődött át a fény.

S újra kibújt a kislábujja.

Hirtelen, minden világossá vált. A körből egyenessé lett karja élesen hasította ketté a köztünk lévő teret, fürge ökle pedig ívesen kerülte a védelem határát. Én enyhén elfordultam, s kilélegezve mindent magamból felkészültem a becsapódásra. Hanem, ekkor kislábujja behúzódott, a kopottas ezertalpú felröppent, akár a pillangó. Majd hirtelen minden lelassult, s megállt körülöttem.

Mély levegőt vettem s éreztem a port a szám szélén. Magasról szűk vágású, mosolygós szempár pillantott le rám, s jött egy tenyér, mely hívogatón invitált. Szemem előtt pedig a kopottas ezertalpú melynek varrásai is meglazultak már, a kis lyukból pedig előbújt a kislábujja ismét. Felkacagtam, mire a Mester is nevetni kezdett…

- Ismerd fel az illúziód! Lélegezz. Úgy mozdulj amennyire szükséges - szólt. Minden mozdulatod azt mutatja meg, hogy semmi sincs önmagától. Ahogy te magad lélegzel, úgy lélegzik a világod is, ekkor minden dolog eleven. Amikor gyakorlunk, ne ragaszkodj semmihez sem. Maradj nyugodt. Ezért figyeld a lélegzeted. Amikor gyakorlunk, a Zsó Kung Csüan ezt mutatja meg. Ha jól csinálód, átlátszóvá minden jelenség. Lélegezz… légy szabad.

?CÍM – 18

Irgalmatlanul esett az eső. Zöld, műanyag-patentos esőkabátban a megáradt patak felett fatörzseken keltünk át, mikor a csendes esőcsepp-hallgatást megtörte a Mester:

- Úgy esik, mint annakidején a Jiulian hegyen, mikor Nagyapámmal a friss szüretű teákkal tartottunk a Kolostor felé. Tudod, nagy igazság volt minden szavában! … Neked is meg kell értened, hogy minden technikához legalább két ember kell. Bár a Quan gyakorlásának része a küzdelem, de valójában nem arról szól, hogy verekedj. Amikor elsajátítasz egy technikát és azt mi ketten egymással szemben gyakoroljuk, két dolgot tanulsz meg: hogyan működik a tested és hogyan működik az enyém. Meg kell találnod, hogyan támadható a leghatékonyabban a másik gyenge pontja. A folyamat csak látszólag szól a küzdelemről, mert valójában két ember összhangjáról van szó. Rajtam gyakorolsz, akkor én maximálisan segítelek, hiszen elsődlegesen te tapasztalod meg, működik–e a dolog, vagy sem. Közösen kell megtalálni a szöget, az irányt és a távolságot, behangolni az időzítést. Majd tovább csiszoljuk: olyan ütemben kell támadnod, erőt alkalmaznod, ellenállnod, hogy minél jobban segíts a technika hatékony elsajátításában, illetve abban, hogy a lehető legmesszebbre told saját határaid. Amikor gyakorlunk, nem szabad versengenünk egymással.

Én csendben lépegettem Mesterem után, lábnyomaiban léptem s haladtam előre a sűrű-növényzetű parton. A technika megértése, beiskolázása járt a fejemben, s talán ekkor értettem meg, hogy ez és az ezt követő lépcsőfok – azaz annak helyes alkalmazása – nem elhagyható.

Ahogy egyre jobban értem és érzem a formát, fokozatosan növelhetem az erőt és sebességet. Tedd bele a szándékot a támadásba, ügyelve rá, hogy képes legyek uralni a helyzetet. A fájdalom és a sérülés közti határmezsgyén járunk. Az előbbi a hatékony gyakorlás lényeges eleme, az utóbbi elkerülhetetlen, de fölösleges szándékosan törekedni rá. Az igaz gyakorlás nem a versengésről és a győzelemről-, hanem az együttműködésről és harmóniáról szól. Az, aki csak mások legyőzésére törekszik, akkor is veszít, amikor győz. Önmagad legyőzésére is fölösleges törekedni: bőven elég, ha megérted és elfogadod saját magad. A valódi gyakorlásban saját magaddal tanulsz meg együttműködni. Ha ez sikerült, sokkal könnyebben fogsz másokkal – akár az ellenféllel - is konszenzusra jutni, harmóniába kerülni.

Egyetlen feléd szálló üdvözletben hadd bontsa ki szirmait bennem minden érzékelő erő s hadd érintse meg ezt a lábaidnál fekvő világot! Mint ahogy a júliusi esőfelhő mélyen lent csügg még ki nem öntött esőterhével, hadd hajoljon meg mélyen ajtódnál minden szellemi erőm is egyetlen, feléd szálló üdvözletben! Énekeim hadd gyűjtsék össze különböző hangzataikat egyetlen hömpölygő árba, s hadd folyjanak bele egy csendtengerbe egyetlen, feléd szállóüdvözletben! Mint ahogy egy honvágytól beteg darucsapat éjjel-nappal repül hegyi fészkeihez, hadd keljen így útra egész életem is örök otthona felé egyetlen feléd szálló üdvözletben!

KINT ÉS BENT – 20

Hajnalban indultunk. Átkeltünk a patakon, a kis ösvényen egészen fel, a löszfalakon túlra, ahol a Falu bújt meg az akácos tarka árnyékában. Botokért jöttük. Majd észak felé vettük az irányt; lent a völgyben indultunk a nagy táblák felé, a vízeséshez – Csurgó Kútra tartottunk. Én azon tűnődtem, mi lesz majd harminc év múlva, mit hozok e későnyári pillanat gazdagságából magammal. Vajon emlékezni fogok-e az amott lebegő felhők húzódó aranysávjaira. Az illatokra, mely e letűnt virágok emlékeit idézik. S ahogy néztem lépteim, lelkem könnyű lett – eszembe jutott a Mester egyik tanítása.

Az Ő tanítása.

… amely lesz a szellő muzsikája. Körülfon, mint a százkarú szerető szerelem. Mellém surran és belesuttog a fülembe, mellettem lesz a tömegben és szelíd tartózkodással övez. Az Ő tanítása lesz a szárny ha álmodom, s álmaimban ezen a szárnyon száll közelebb lelkem az ismeretlenhez. Ott ragyog majd felettem, mint hűséges csillag, ha az éj sötétje borong. Ül szemem bogarán, és ráirányítja a tekintetem a dolgok mélyére. És idős koromban, majd, ha nem lesz velem, az Ő tanítása élő szívemben él tovább.

- Mester, mikor gyakorlunk, ugyanazok a tanítások hangzanak el.

- Ha pici gyerek lennél, egészen máshogy tanítanálak.

- De miért? Mi a különbség?

- A pici gyerek teljesen nyitott. Elfogadja a dolgokat, amit lát, azt elsőre képes lemásolni úgy, hogy érzi a dolgok valódi természetét. Játékként éli meg a világot, nem fél, nem kételkedik. Bízik, mert jónak érzi a világot. Ahhoz, hogy tanulj és fejlődj, először el kell, hogy fogadj, hogy utána be tudj fogadni. Így válsz képessé magad formálására, a világ valódi megértésére.

- Egyből megcsinálom, amit mutatsz, Mester. Nincs olyan kombináció, amiben elakadok. Miért kell, hogy meg is értsem?

- Amivel foglalkozol, levelek, fiam. Csak levelek. Az igazi harcművészet a szívedben van. Meg kell értened, hogy minden évben eljő a Tél, melyet majd Tavasz követ. Az állapot, amely most jellemez, viszonylagos, múlandó. Már nem az az ember áll előttem, aki tegnap voltál. Amit ma tanítok, és ahogy tanítom, csak azért teszem, mert én így látom. Én ennyit értek és érzek e világból, így ezek a szokások a sajátjaim, melyek által alakíthatom magam – holnap más ember vagyok, mint aki ma, előtted áll, Fiam. Sajátos dolgok ezek és nem biztos, hogy ebben a formában-, a Te életedben is hasznosak lehetnek.

- Addig nem is fejlődhetek, amíg meg nem értem?

- Dehogynem. Csak ezzel a saját fejlődésed hátráltatod. Mert így mindig szükséged lesz a visszajelzésemre, mivel másolsz. A másolás egy függőségi viszony, mely veszélyes. Ha velem bármi történik, magadra maradsz, nem leszel képes önmagad formálására. Én, mint Mester, nem végcél és nem központ vagyok. Egy forrás - önmagadhoz. Én magokat adok neked. Ezek a tanításaim. Saját fám gyümölcse, melyet Mestereim ültettek. Az, hogy te hogy neveled fel e magokat, már rajtad áll. Ha kérdések nélkül éled az életed, mások életét éled. Csak előre tekintesz, csak gyűjtöd a dolgokat, de nem érted miért. Eljön az idő, amikor megüresedsz belülről; ez szépen lassan feloldja a jellemed, semmi nem marad Belőled. Lassan lehullnak a leveleid, elsorvadnak az ágaid, beteg leszel. Elkorhadsz…

- Értem Mester.

- Akkor jó, Fiam.

Mikor az Ő Tanítását idézem fel, a világ él bennem. Úgy érzem, Őt látom, Ő áll itt mellettem. Ami eddig kint volt, bent él a lelkemben, lehulló levelek nyomán kibomló hófehér rügyek a szívemben. Minden forma feloldódik, minden határ elmosódik, a Zsó Kung testet ölt énbennem.

Igazam, vagy a boldogságom- 21

A körkörös elvezetéseket gyakoroltuk. ... majd

- Ne akarj győzni mindenáron. Törekedned kell a győzelem kényszerétől való megszabadolásra! Az elengedés a Chan legfőbb tanítása, de ez jól tudod. - mondta Zhang Mester, majd folytatta - Légy megfigyelő és észlelj mindent anélkül, hogy nyerni akarj. Ha kevésbé hajszolod a győzelmeket, bizony egyre inkább részese lehetsz ezeknek. Szabadulj meg a kényszertől, hogy mindig neked legyen igazad! Amikor előfordul, hogy belemelegedtél egy vitába, csak tedd fel magadnak a kérdést: fontosabb-e, hogy mindenáron igazad legyen, vagy inkább a boldogságod előrébbvaló.

Szabadulj meg a felsőbbrendűségi kényszeredtől! A valódi nemesség nem abban áll, hogy jobbak vagyunk valaki másnál, hanem hogy jobbá válunk régi önmagunknál. Szabadulj meg a kényszertől, hogy mindig többet akarsz! Amikor már nem követelsz, akkor fogsz igazán gyarapodni.

Xiao Feng Cserkész Gábor Mester @ Xing Long Tang
2017 v1, első kiadás. Ha hibákat, megjelenési vagy egyéb problémákat találsz, írj nekünk:
master@rgm.hu I web: www.kinainfo.hu és www.rgm.hu

❀ vissza | ❀ index | ❀ harcművészeti jegyzetek és publikációk

XING LONG TANG 醒龙堂 中国武术研究会 | Honorary President: ZHANG ERYU Grandmaster | Master: XIAO FENG | Contact us: master [at] rgm.hu Member of Hungarian Traditional Gong-Fu and Wushu Federation | HQ & Cultural Xchange: CHINESE ART CENTER 匈中文化交流中心. Your use of this website is subject to, and constitutes acknowledgement and acceptance of, our Terms & Conditions @ 1995-2017 How you may Enhance your Health, Combat Efficiency, Mental Freshness and Spiritual Joy through autentic Gong Fu and Chan Teachings