"自修性是功，自修身是德" - 六祖坛经, 第三品 Self-cultivation of the nature is merit, Self-cultivation of the body is virtue. Platform Sutra of the Sixth Patriarch, Ch.3.
"自修性是功，自修身是德" - 六祖坛经, 第三品 Self-cultivation of the nature is merit, Self-cultivation of the body is virtue. Platform Sutra of the Sixth Patriarch, Ch.3.
如何增强自己的身心健康和效能与学习佛法和练柔功拳 - 这是醒龙堂 []
A buddhista szemléletű harcművészet gyakorlása Dharma-kapu (法門, fǎmén): a test, a tudat és a jellem együttes művelésének útja. Ennek egyik alapját a Hat Tökéletesség (六波羅蜜, liù bōluómì) adja, amelyek a mahájána buddhizmusban a bodhiszattva útjának alapvető gyakorlatai. A pāramitā hagyományos értelmezése „átjutás a túlpartra” (到彼岸, dào bǐ’àn), vagyis a tudatlanság és a szenvedés meghaladására utal.
A Hat Tökéletesség nem pusztán erkölcsi szabályok összessége. A gyakorlás akkor válik valódi pāramitā-vá, amikor nem az „én” megerősítését vagy saját érdemeink gyarapítását szolgálja, hanem bölcsességgel (般若, bōrě) és együttérzéssel (慈悲, cíbēi) párosul. Ennek mélyebb alapja az üresség (空, kōng) felismerése: annak belátása, hogy nincs állandó, önmagában létező én, és minden jelenség feltételektől függően keletkezik. A hat gyakorlat egymást kiegészítő út: az első öt – adás (布施, bùshī), erényesség (持戒, chíjiè), béketűrés (忍辱, rěnrǔ), szorgalom (精進, jīngjìn), elmélyedés (禪定, chándìng) – előkészíti a bölcsesség (般若, bōrě) kibontakozását. A bölcsesség pedig teljessé teszi a többi gyakorlást.
Az első öt gyakorlat megtisztítja és összeszedi a tudatot, míg a 般若 (bōrě) bölcsessége felismeri a jelenségek valódi természetét. A bölcsesség ugyanakkor nem válik el az első öt gyakorlattól: az adás, az erkölcs, a türelem, a szorgalom és a meditáció a bölcsesség által nyerik el teljes értelmüket. A buddhista harcművészetben ezért a technikai tudás önmagában nem jelenti a magas szintet. A forma, az erő, a gyorsaság és az alkalmazás csak a gyakorlás egyik rétege. A mélyebb művelés során a gyakorló saját ragaszkodását, bizonyítási vágyát, félelmét és önközpontú működését is felismeri és fokozatosan meghaladja.
Így a harcművészet nem azért válik Dharma-kapuvá, mert minden harci technika önmagában buddhista lenne, hanem azért, mert a gyakorló a technikai képzésen keresztül a testét, a tudatát és a jellemét is műveli. Amikor a gyakorlás bölcsességgel, együttérzéssel és önközpontúságtól való fokozatos szabadsággal párosul, a harcművészet valóban a 法門 (fǎmén), a Dharma gyakorlásának egyik lehetséges kapujává válhat.
我们进行研究和翻译，因此我们的实践社区不仅仅是一所功夫学校。是一个开放的武术研究地方和佛教社区, 提供基础武术、佛教和科学的许多方面的场所。 我们在探索中国武术和内功的领域，实践的文化背景、承传和方法。我们与许多机构合作我们研究和翻译古代手稿、培训书籍和大师们的早期作品。期望以最高质量的工作保持真正的传统禅门功夫世界与佛基础教学。
Kutatási anyagok-, szakcikkek és tanulmányok széles választéka-, buddhista szútrák szakfordításai itt érhetőek el.
A harcművészet gyakorlása a buddhista szemléletben nem választható el a Dharma megértésétől és megvalósításától (法, fǎ). A technikai gyakorlás és a belső művelés (修行, xiūxíng) egymást kiegészítve alkotnak teljes utat: a forma tapasztalat nélkül puszta mozdulatsor, a tanítás gyakorlás nélkül pedig puszta ismeret. A gyakorlás célja ezért nem csupán a harci képesség fejlesztése, hanem a tudat művelése (修心, xiūxīn) és a ragaszkodások fokozatos meghaladása.
A Hat Tökéletesség (六波罗蜜, liù bōluómì) a bodhiszattva útjának gyakorlati alapja. Nem egyszerűen jó cselekedetek összessége, hanem az önmagunkhoz való ragaszkodás (我执, wǒzhí) fokozatos elengedésének útja:
A harcművészeti gyakorlásban ezek nem elvont erkölcsi szabályok, hanem közvetlenül megélhető gyakorlási alapelvek. A fegyelem a rendszeres gyakorlásban, a türelem a nehézségek elfogadásában, a kitartás a hosszú távú művelésben, a meditáció a figyelem összegyűjtésében, a bölcsesség pedig a tudat és a valóság természetének felismerésében jelenik meg. A Hat Tökéletesség mélyebb célja az önközpontúság és ragaszkodás meghaladása, amely által a cselekvés egyre szabadabbá és természetesebbé válik. Így a buddhista harcművészeti útban a technika (技, jì), a test (身, shēn), a tudat (心, xīn) és a jellem (德, dé) nem különálló területek, hanem egyetlen gyakorlási folyamat részei.
A 布施 (bùshī), az adás gyakorlása az önmagunkhoz való ragaszkodás (我执, wǒzhí) oldását és a tudat tágítását szolgálja. Egy gyakorló közösségben ez nem csupán anyagi javak átadását jelenti, hanem idő, figyelem, tudás és támogatás önzetlen megosztását is. A valódi adás nem viszonzást vagy elismerést keres. Az igazi tanítás alapja az önzetlen szándék.
A hagyományos harcművészetben ennek egyik legfontosabb formája a tudás továbbadása (传承, chuánchéng). A Mester nem saját tulajdonaként tekint a tudásra, hanem felelősséggel adja tovább, hogy a tanítvány fejlődhessen, és a hagyomány tovább élhessen. A tanítás akkor válik valódi 布施 (bùshī)-vá, amikor nem a tanító jelentőségét növeli, hanem a másik fejlődését szolgálja.
A bölcs adás azonban együtt jár a bölcsességgel (智慧, zhìhuì): felismerni, mikor, mit és hogyan érdemes adni. Így a tudás megosztása nem birtoklást, hanem szolgálatot jelent. A gyakorlás eredményeinek mások javára történő felajánlását a Chan hagyományban 回向 (huíxiàng)-nak nevezik.
A Gyémánt Szútra (金刚经, Jīngāng Jīng) az adás még mélyebb formájára mutat rá:
「菩萨于法，应无所住，行于布施。」
„A bódhiszattva a dolgokhoz való ragaszkodás nélkül gyakorolja az adást.” a 《金刚般若波罗蜜经》 (Jīngāng Bōrě Bōluómì Jīng), vagyis a Gyémánt Szútra 10. fejezet, 第十品 庄严净土分 (Dì shí pǐn: Zhuāngyán Jìngtǔ Fēn) „A Tiszta Föld felékesítése”
A tökéletes adásban fokozatosan oldódik az „én adok”, „valamit adok” és „valakinek adok” elkülönítéséhez való ragaszkodás. Az adás így a ragaszkodás elengedésének (放下执著, fàngxià zhízhuó) gyakorlásává válik. A hagyományos harcművészetben ezért a valódi tudásátadás (真传, zhēnchuán) nem pusztán technikák átadását jelenti. A tudás nem birtok, hanem felelősség: azért kapjuk, hogy helyesen műveljük, majd megfelelően továbbadjuk.
A 持戒波罗蜜 (chíjiè bōluómì), az erkölcsi fegyelem tökéletessége azt jelenti, hogy a gyakorló tudatosan műveli testét, beszédét és tudatát, és nem engedi, hogy vágyai, indulatai vagy tudatlansága automatikusan meghatározzák cselekedeteit. A 戒 (jiè) ezért nem pusztán tiltások rendszere, hanem olyan gyakorlási alap, amely megtisztítja és stabilizálja a tudatot. A harcművészetben ennek különös jelentősége van. Minél nagyobb a képesség, annál nagyobb felelősség tartozik hozzá. A harci tudás célja nem az agresszió vagy mások feletti uralom, hanem az önuralom, a tiszta ítélőképesség és a felelősségteljes cselekvés fejlesztése. A gyakorló ezért nemcsak azt tanulja meg, hogyan tud használni egy technikát, hanem azt is, mikor nem szabad használnia. Így a 修身 (xiūshēn), a test művelése és a 修心 (xiūxīn), a tudat művelése egymást egészíti ki. A technikai képesség önmagában semleges; annak értékét az határozza meg, milyen tudat és milyen szándék használja.
「功夫高，德行更高。」
„Minél magasabb a képesség, annál magasabbnak kell lennie az erénynek”
Ez jól összeköti a 功夫 (gōngfu) és a 德 (dé) fogalmát: az autentikus gyakorlásban a technikai fejlődés és a személyiség művelése nem két külön út, hanem ugyanannak a gyakorlásnak két oldala.
A test három káros cselekedete az ölés (杀生, shāshēng), a lopás (偷盗, tōudào) és a helytelen szexuális viselkedés (邪淫, xiéyín). A beszéd négy káros formája a hamis beszéd (妄语, wàngyǔ), széthúzást okozó beszéd (两舌, liǎngshé), a durva, sértő beszéd (恶口, èkǒu), valamint az üres, haszontalan beszéd (绮语, qǐyǔ). Ezek különösen fontosak egy gyakorló közösségben, mert a bizalom és a tiszta átadás alapja a helyes kommunikáció. A tudat három káros működése a sóvárgás és ragaszkodás (贪, tān), az ellenszenv és indulat (瞋, chēn) és a nem-tudás és téves látásmód (痴, chī). Ezek akadályozzák a tiszta felismerést és a helyes cselekvést. A 戒 (jiè), a fogadalmak és erkölcsi irányelvek nem egyszerű tiltások, hanem a tudat stabilizálását és a helyes működés kialakítását segítő eszközök. A gyakorló számára ilyen lehet a türelem fejlesztése, a rendszeres gyakorlás vagy a felelős testhasználat is. A 持戒 (chíjiè) mélyebb értelme nem a szabályok merev követése, hanem a tudat olyan művelése, amelyben a vágyak és indulatok már nem irányítják automatikusan a cselekvést. A harcművészetben az igazi erő nem az agresszióból, hanem a tiszta tudatból és az önuralomból fakad.
A harcművész számára a 持戒波罗蜜 (Chíjiè Bōluómì) nem csupán erkölcsi követelmény, hanem a magasabb szintű gyakorlás feltétele. A technika akkor válik valódi tudássá, amikor tiszta szándék és tiszta tudat vezeti.
「戒者，正顺解脱之本。」
„A fegyelem (戒) a megszabaduláshoz vezető helyes út alapja.” 《大般涅槃经》 (Dàbān Nièpán Jīng, Mahāparinirvāṇa-szútra)
Ez tökéletesen mutatja, hogy a technikai tudás önmagában nem elegendő: a jellemed és tudatod is művelned kell.
A 忍辱 (rěnrǔ), a türelem és béketűrés, azt a képességet jelenti, hogy a gyakorló nehézségek, fájdalom, sértések vagy kedvezőtlen körülmények között is megőrzi tudatának stabilitását. Nem az érzések elfojtásáról van szó, hanem arról, hogy felismerjük őket anélkül, hogy automatikusan követnénk őket. A harcművészeti gyakorlás természetes módon fejleszti ezt a képességet. A mozdulatok hosszú időn át történő ismétlése, a hibákkal való szembenézés, a fizikai fáradtság, a várakozás és saját korlátaink felismerése mind a 忍辱 (rěnrǔ) gyakorlásának részei. A gyakorló megtanulja, hogy a fejlődéshez nem elegendő az akaraterő: szükség van türelemre, önuralomra és arra a képességre is, hogy ne reagáljunk azonnal minden belső ingerre.
「若無忍辱力，菩提不可得。」
„Ha nincs a béketűrés ereje, a felébredés nem érhető el.” 《入菩萨行论》 (Rù Púsà Xíng Lùn, Bodhicaryāvatāra) – VI. fejezet, Türelem (忍辱品)
A valódi béketűrés azonban nem puszta elviselés. A gyakorló nem elnyomja a haragot, a félelmet vagy a türelmetlenséget, hanem észreveszi azok megjelenését, megérti működésüket, és nem engedi, hogy automatikusan meghatározzák cselekvését. Így az önuralom fokozatosan nem kényszerített kontrollá, hanem természetes tudati szabadsággá válik.
A harcművészetben ez különösen jól megfigyelhető páros gyakorlás során. Amikor erővel, nyomással, bizonytalansággal vagy félelemmel találkozunk, könnyű megfeszülni vagy indulattal reagálni. A gyakorló feladata ehelyett az, hogy megőrizze figyelmét, érzékelje a helyzet változásait, és szükségtelen ellenállás nélkül alkalmazkodjon hozzájuk. A 忍辱 így közvetlenül kapcsolódik a lágysághoz, az érzékeléshez és a megfelelő időzítéshez.
A meditációban ugyanez a folyamat belső szinten jelenik meg. Amikor nyugtalanság, fájdalom, unalom, türelmetlenség vagy ellenállás keletkezik, a gyakorló nem próbálja azonnal megszüntetni ezeket. Megfigyeli őket, felismeri változó természetüket, majd elengedi a hozzájuk kapcsolódó ragaszkodást. Így a 忍辱 (rěnrǔ) nem az állapotok passzív eltűrését, hanem a hozzájuk való kötődés fokozatos meghaladását jelenti.
A Chan szemléletében ez összekapcsolódik a mulandóság (无常, wúcháng) és az üresség (空, kōng) felismerésével. A kellemes és kellemetlen tapasztalatok egyaránt változóak, ezért egyikhez sem szükséges mereven ragaszkodnunk. A gyakorló megtanul jelen lenni abban, ami éppen történik, anélkül, hogy saját elképzeléseit mindenáron rá akarná kényszeríteni a helyzetre. Ez a magasabb szintű harcművészeti működés egyik alapja is. A gyakorló nem előre kialakított reakciót erőltet a helyzetre, hanem érzékel, alkalmazkodik és cselekszik. A forma mögött ezért egyre fontosabbá válik a tudat minősége: mennyire képes nyugodt maradni, érzékelni a változást és szükségtelen feszültség nélkül reagálni.
A 忍辱波罗蜜 (Rěnrǔ Bōluómì) végső értelme így nem egyszerűen a türelem gyakorlása. Azt jelenti, hogy a gyakorló fokozatosan szabaddá válik a saját automatikus reakcióitól. Nem azért békés, mert nincsenek nehézségek, hanem mert a nehézségek már nem kényszerítik automatikus reakcióra.
A kungfu (功夫, gōngfu) hagyományos értelmében nem csupán technikai tudást jelent, hanem hosszú időn keresztül végzett, elkötelezett gyakorlást, amelyből valódi képesség és mély megértés születik. A 精進 (jīngjìn) a helyes irányban végzett kitartó törekvés: a gyakorló folyamatosan műveli önmagát, fejleszti képességeit, és tudását mások javára használja.
A harcművészet és a Dharma útja nem érhető el pusztán tanítás vagy elméleti tudás által. A Mester irányt mutathat, de a felismerést és a megvalósítást minden gyakorlónak saját erőfeszítésével kell létrehoznia. A tudás csak a rendszeres gyakorlás által válik tapasztalattá. A gyakorlás legnagyobb akadályai gyakran saját megszokásainkból, kényelmünkből, kételyeinkből és ragaszkodásainkból fakadnak. A 精進 (jīngjìn) azt jelenti, hogy felismerjük ezeket, és újra meg újra visszatérünk a helyes úthoz. A kitartás nem puszta akaraterő, hanem a tiszta szándékból fakadó folyamatos fejlődés. De a a 精進 nem egyszerű akaraterő vagy erőlködés, hanem a helyes irányban végzett folyamatos művelés.
「精进者，于善法中勤修不息。」
„A精進 azt jelenti, hogy a gyakorló a helyes tanításokban szüntelenül műveli magát.” 《大智度论》 (Dà Zhìdù Lùn, Mahāprajñāpāramitāśāstra)
A Chan hagyományban ezt a törekvést a bodhicitta (菩提心, pútí xīn), a felébredés szándéka fejezi ki: a gyakorlás nem csupán saját fejlődésünket szolgálja, hanem minden érző lény javára irányul. A mahájána (大乘, dàchéng) szemléletben a gyakorló a bódhiszattva útját követi: saját felismerését összekapcsolja mások segítésével.
A valódi harcművészeti gyakorlás ugyanezt a szemléletet követi. A cél nem pusztán képességek megszerzése vagy saját erő növelése, hanem a tisztább látás, a helyes cselekvés és a tudás felelősségteljes továbbadása. Ez a 精進波罗蜜 (Jīngjìn Bōluómì) lényege: éber, folyamatos és önzetlen törekvés, amelyben a test, a képesség, a jellem és a tudat együtt fejlődik. Az igaz Mester nem birtokolja a tudást, hanem továbbadja, így válik a gyakorlás a fejlődés és a felébredés útjává. A fejlődés nem pusztán megértésből, hanem folyamatos gyakorlásból születik.
「勤修精进，成就一切诸佛法。」
„Szorgalmasan művelve a kitartó törekvést, megvalósul minden buddha-tanítás.” 《华严经》 (Huáyán Jīng, Avataṃsaka-szútra)
A Chan (禅, Chán) elnevezés a szanszkrit dhyāna (ध्यान) kínai átírásából, a 禪那 (chánnà) kifejezésből származik. Jelentése a tudat elcsendesedése, összeszedettsége és közvetlen szemlélése. A Chan azonban nem pusztán nyugodt állapot: a valódi elmélyedésben a nyugalom és az éberség egyszerre van jelen. Az egyik legtömörebb meghatározás, hogy a 禪定, chándìng nem egyszerű nyugalom, hanem a tudat olyan stabilitása, amely nem ragad bele a jelenségekbe, így olvasható:
「外离相为禅，内不乱为定。」
„A külső jelenségektől való nem-ragaszkodás a 禪; a belső zavaroktól való mentesség a 定.” 《六祖坛经》 (Liùzǔ Tánjīng, A Hatodik Pátriárka szútrája)
A stabil tudat nem azt jelenti, hogy nincsenek gondolatok vagy érzések, hanem azt, hogy a gyakorló nem sodródik velük. A tudat tisztán jelen marad, nem tompul el, és nem ragad bele a tapasztalatok áramlásába. A harcművészeti gyakorlásban ennek első jelei akkor jelennek meg, amikor a mozdulat, a figyelem és a szándék egységbe kerül. Egy forma vagy technika teljes jelenléttel történő végrehajtása már a tudati összeszedettség megnyilvánulása. A meditáció ezt a képességet tudatosan fejleszti: stabilizálja, tisztítja és elmélyíti a tudatot.
A kezdő gyakorló gyakran két véglet között mozog: a nyugalom tompasággá válhat, az éberség pedig szétszórtsággá. A Chan hagyomány ezt gyakran a „majom tudat” (心猿, xīnyuán) képével szemlélteti. Az elmélyedésben a két minőség egyensúlyba kerül: a tudat nyugodt, de éber; stabil, de rugalmas. Ez a minőség teszi lehetővé a magasabb szintű harcművészeti gyakorlást is. Amíg a tudatot félelmek, vágyak és ítéletek kötik meg, a mozgás sem lehet teljesen szabad. A tiszta jelenlétben azonban csökken a felesleges beavatkozás, és a test természetesen képes alkalmazkodni.
A Chan hagyomány a 禪定 (chándìng) különböző szintjeit különbözteti meg. A négy dhyāna (四禪, sìchán) a tudati elmélyülés fokozatait írja le: a kezdeti összpontosítástól a tiszta egyensúly és éberség állapotáig. Az elmélyedés azonban nem önmagáért való cél. A stabil és tiszta tudat alapot teremt a bölcsesség (般若, bōrě) kibontakozásához: a valóság természetének közvetlen felismeréséhez.
A 禪定波罗蜜 (Chándìng Bōluómì) ezért nem csupán meditációs képesség, hanem a tudat művelése. A gyakorló megtanul jelen lenni, nem ragaszkodni a tapasztalatokhoz, és a helyzetnek megfelelően, szabadon cselekedni. Ez a 禪定波羅蜜 lényege: a csendes, tiszta és éber tudat kialakítása, amelyben a test, a mozgás és a szándék egységbe kerül.
A 般若 (bōrě) nem pusztán tudást vagy értelmi megértést jelent, hanem a jelenségek valódi természetének közvetlen felismerését. Ez a bölcsesség nem csupán gondolkodásból születik, hanem a gyakorlás során kibontakozó belátásból: annak felismeréséből, hogy minden jelenség változó (无常, wúcháng), feltételektől függően keletkezik (缘起, yuánqǐ) és nem rendelkezik állandó, független énnel (无我, wúwǒ).
Az értelem fontos eszköz a tanulásban, segítségével megértjük a tanításokat és a gyakorlás módszereit. A 般若 azonban túlmutat az elméleti tudáson: a felismerésnek közvetlen tapasztalattá kell válnia. A harcművészeti gyakorlásban ez a forma és a tudat egységében jelenik meg. A gyakorló fokozatosan felismeri, hogy a mozgás minősége nem csupán az erőtől, gyorsaságtól vagy technikától függ, hanem a tudat tisztaságától és szabadságától is. Amikor a ragaszkodás, a bizonyítási vágy és a merev önkép csökken, a mozgás természetesebbé és akadálytalanabbá válik.
A Hat Páramitá gyakorlása is a bölcsesség által válik teljessé. Az adás (布施, bùshī), az erkölcsi fegyelem (持戒, chíjiè), a béketűrés (忍辱, rěnrǔ), a kitartó törekvés (精進, jīngjìn) és az elmélyedés (禪定, chándìng) a tudat tisztulását segítik elő. A bölcsesség megjelenésével ezek már nem csupán gyakorlati módszerek, hanem a tiszta tudat természetes megnyilvánulásai lesznek. A mahájána hagyományban a Prajñāpāramitā (般若波罗蜜, bōrě bōluómì) tanításai – többek között a Szív Szútra (心经, Xīnjīng) és a Gyémánt Szútra (金刚经, Jīngāng Jīng) – a felébredés alapvető útmutatásai. Ezért nevezik a bölcsességet „minden Buddha anyjának”, mert a felébredés alapja a valóság természetének közvetlen felismerése.
A hagyományos harcművészetben ugyanez az elv jelenik meg az átadási versekben (歌诀, gējué): ezek nem pusztán technikai utasítások, hanem a gyakorlás mélyebb természetére mutató útmutatások. A bódhiszattva útján kétféle halmozásról beszélünk: az érdemek halmozásáról (福德资粮, fúdé zīliáng) és a bölcsesség halmozásáról (智慧资粮, zhìhuì zīliáng). Az első öt páramitá az érdemek műveléséhez kapcsolódik, amelyek előkészítik a bölcsesség kibontakozását. A magas szintű harcművészeti gyakorlásban a technika, a tudat és a cselekvés egységbe rendeződik. A gyakorló már nem pusztán képességeket akar megszerezni, hanem felismeri a dolgok természetét. A gyakorlás ekkor nem az „én” erősítését szolgálja, hanem a tiszta tudat szabad megnyilvánulása. Ez tökéletesen kapcsolható a harcművészeti szemlélethez: fokozatosan meghaladod a merev elképzeléseket önmagadról, a technikáról és a győzelemről.
「凡所有相，皆是虚妄。若见诸相非相，即见如来。」
„Minden forma, amelyhez ragaszkodunk, megtévesztő. Ha felismerjük, hogy a jelenségek nem önmagukban létező formák, meglátjuk a Tathāgatát.” 《金刚般若波罗蜜经》 (Jīngāng Jīng)
Ez a 般若波罗蜜 (Bōrě Bōluómì) lényege: a közvetlen belátás bölcsessége, amely oldja a ragaszkodást, felszabadítja a tudatot, és amelyből a helyes cselekvés természetesen kibontakozik.
vissza | Köszönjük, ha megosztod ezt a lapot.
XING LONG TANG Autentic Gongfu School | CLASSROOM: XUAN ZANG DHARMA HALL (玄奘讲堂) ⚐ 1076 Budapest, Garay utca 13-15. HONORARY PRESIDENT: Zhang Eryu Grandmaster | MASTER: Xiao Feng [Yao Dong Jushi] ✉ master [at] rgm [dot] hu CULTURAL EXCHANGE & HQ: CHINESE ART CENTER | Member of Traditional Gongfu and Wushu Federation © All Rights Reserved 1995-2020 | Your use of this Website is subject to, and constitutes acknowledgement and acceptance of, our Terms & Conditions
武林一家 
| 
| "自修性是功，自修身是德" - 六祖坛经, 第三品