XING LONG TANG - Buddhista harcművészetek (佛家传统功夫)

Buddhista harcművészetek (佛家传统功夫)
...kialakítás alatt...

A hagyományos kínai harcművészetben néhány stílus gyakorlása a buddhista törekvések eszközévé vált. A gyakorlók a Dharma és buddhista módszerek mentén fejlesztik képességüket. Alapvető céljuk az illuzórikus tudat tiszta felismerése, mely tapasztalati úton tanítja, hogyan ismerhető fel a valóság. Amikor a gyakorló átérzi: amit tapasztal-, amiben hisz-, ahogyan a világot és annak minden jelenségét látja, az csak és kizárólag saját tudatának képzelgése; abban a pillanatban a buddhizmus útján jár. A buddhizmus az emberi erőfeszítésnek tulajdonít legnagyobb szerepet. Az ember a szenvedését önmaga idézi elő tudatlansága, agressziója és mohósága következtében. Életét az önzetlenség, bölcsesség, mértékletesség, együttérzés fejlesztésével teheti boldogabbá. Nem a valóság átformálásával, hanem szemléletmódjának átalakításával. Gautama Shakyamuni egyszerű emberként haladta meg tudatának kivetüléseit. Felszabadítva azt érte el a "felülmúlhatatlan teljes megvilágosodás" (阿耨多羅三藐三菩提) állapotát. Ezt a (tudat)állapotot nevezzük "bodhi" –nak (菩提), innen jön a buddha (佛) kifejezés vagy a buddhává-válás kifejezése. Csak ebben a (tudat)állapotban válik tisztává, átlátszóvá minden jelenség, amelyet Dharma –nak (佛法) nevezünk. A buddhizmus ennek a pillanatnak átélhető állapota. Minden más illúzió, mert a tudat kivetülései vagy manifesztációi-, valamint az ezekhez kötött viszonyunk. A buddhista út a tudat művelésének gyakorlatáról szól.

Szerzetesi harcművészet

A Shaolin Kolostor volt a szerzetesi harcművészet bölcsője. Buddhista kolostor révén felmerül a kérdés, miért fogalkoztak harcal-, küzdelemmel a buddhista szerzetesek, amikor a buddhizmus elutasítja a viták erőszakos úton való rendezését, ezen belül elsősorban a háborúkat és fegyveres konfliktusokat ellenzi.

Kína történelme ad választ erre.

Annak jelentős részében idegen nemzetek uralták Kínát, a kínaiaknak pedig számos alkalommal kellett megvédeniük magukat az idegen hódítóktól. Jelentősek voltak a kínai nemzetiségek függetlenségi-, vagy területhódítási erőfeszítései is, de komoly hatással bírtak azok a dinasztiák, melyek regnálása alatt kevésbé barátságos társadalmi-gazdasági környezet alakut ki, s vált tartóssá. Mindezek okán Kína olyan ország volt, ahol a felkelések és lázadások meghatározó történelmi események voltak, védelemre pedig mindekinek szüksége volt. A kolostorokat is védeni kellett. Shaolinban a harcos szerzeteseket (少林僧兵) katonáknak teintették, sok buddhista kötelem alól is felmentették őket. A katonai kiképzésük kifejezetten az ön-, és kolostor védelméhez kapcsolódott, nem a buddhizmushoz és annak gyakorlataihoz. Évszázadok során csiszolt harci módszereik mentén jött létrre a Shaolin harcművészet (少林拳法).

"Shaolin Kolostor" c. film egyik részlete

gyakorlás a Xing Long Tang-ban (Hajógyári Sziget)

A harcművészet mint eszköz

A buddhista gyakorlás elsősorban három területre összpontosít: 1) az erkölcs (戒)-, 2) a koncentráció (定) és a 3) bölcsesség (慧) fejlesztésére.

Ha tudat koncentrált és összpontosított, akkor békés úton képes elérni a célokat. Kavargó módon erőszakossá válik, ebben az állapotban a gyakorolt harcművészeti képességek nem védelmet-, hanem mások megfélemlítését jelenthetik, mely rossz következményeket - karmát okoz. A kungfu technikákkal elkövetett tettelegesség fájdalmat okoz az ellenfélnek, de annak is, aki használja: az átérzett büszkeség vagy félelem miatt, melyet a tudatosság hiánya (无明) okoz. E tudatosság hiánya pedig fenntartja és táplálja az illúziót (我): a fizikai test 'én' vagyok, ez a test az 'enyém', ha valaki 'engem' bántani akar, meg kell védenem 'magam' - akár tettelegsséggel is. Ez az erőszak útja.

A buddhista gyakorló a harcművészet formái által is a tudatosságot fejleszti. Ha valaki bántani akarja, megpróbálja elkerülni a helyzetet vagy elmenekül. Így az elkövető nem cselekszi meg ezt az erőszakot, ezzel pedig nem okoz magának rossz követekezményeket (karmát). Ha az elkerülés vagy menekülés nem lehetséges, akkor az elkövető által okozott összes fájdalmat el fogja viselni, irányába tanúsított nagy együttérzéssel. Ez a buddhizmus valódi természete. Az elkerülés okán pedig e stílusok modora szelíd, hátralépő: az erő (támadás) elvezetésére helyezik a hangsúlyt. A helyes buddhista gyakorlás a szenvedéstől való megszabadulást tartja fő célnak, ezért sem igényel erőszakot. Az erőszakmentesség kiemelten fontos a Chan hagyományban. A korai időkben egy Chan mester az alábbi kérdést tette fel az egyik lázadás idején:

"Harcolni és meghalni, majd hagyni a csontokat a porban.
Vagy nem harcolni és meghalni, és hagyni a csontokat ebben a porban?" 公安

Ez gongan (公安) lett, melyet békés időkben sokan használtak a művelés időszakában.

A harcművészet számos gyakorlósorát a test (身) és a tudat (心)-, a légzés gyakorlatok (气功) és a buddhista tanítások (佛经, 佛法) mentén történő összpontosítására (定力) használták. Ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy a harcművészet a buddhizmus része lenne. A buddhista szerzetesek napi feladataik közt e testgyakorlatok is szerepeltek, amelyek nélkülözhetetlenek voltak az egészségmegőrzés szempontjából, hiszen az egészséges, kiegyensúlyozott mozgás nélkül a hosszú ülés betegséghez vezet.

A buddhizmus a harcművészetek szellemi és erkölcsi alapjait is jelentette. Etikai keretet nyújtott, mely megtanította a gyakorlóknak, hogy e készségek csak elkerülhetetlen helyzetekben vagy a gyenge szolgálatában alkalmazhatók, saját döntés alapján, melynek következményeit viselni kell. Megtanította a gyakorlók számára az önmérséklet és az ellenség iránti tisztelet fontosságát. Így a buddhizmusban az önvédelem (自卫) és az önművelés (修行) kéz a kézben jár. Ez nem csak a fizikai technikákat (拳) érinti, hanem a belső gyakorlás (功) módszereit is. A buddhista hívők (居士) számára teljes mértékben engedélyezett az önvédelem gyakorlása a meditációs gyakorlatok támogatására-, az egyenlőség és az ébredés elérése érdekében. A buddhista harcművészet gyakorlása tehát nem erőszakos: soha nem támad, gyakorlója megtanulja fogadni a támadást és semlegesíteni az ellenfelet anélkül, hogy megsértené. Az agresszív erőszak soha nem megfelelő. "Védekezés előtt fuss", "ütés előtt védekezz".

Shi Yiguang Rou Gong Quan gyakorlása a Yuan Zhi Chan Kolostorban

A meditáció buddhista gyakorlatai az önreflexió és az önellenőrzés módszerét nyújtják, így lehetővé teszik, hogy a gyakorlók jobban megértsék a körülöttük lévő jelenségeket és az ezekhez kötött viszonyaikat. Ezen az úton pedig lehetővé válik az egyértelmű és egyenes gondolkodás és az energia adott feladathoz való felhasználása. A Chan (禅修) gyakorlása rámutat arra, hogy a gyakorló ne csak egy bizonyos kungfu technikát sajátítson el, hanem legyen rugalmas a számára ismeretlen jelenségek, dolgok békés kezelésében. A buddhista gondolkodás befolyásolta a harcművészetek fejlődését. A nyitott gondolkodású és a buddhizmus fogalmak (dharma) tudatos megértésével rendelkezők átlátják e kapcsolatot.

Buddhista harcművészet külső és belső irányai

Buddhista harcművészetben is beszélünk olyan irányzatról, melyek az izom és a csont erejére, valamint az ellenfelek ártalmatlanítására összpontosítanak. Ezek a külső (外家) és/vagy kemény stílusok. Legszélsőségesebb formáit a katonaság kiképzési programjaiban használják. A Shaolin Quan Fa (少林拳法) hagyományosan a kemény stílusokhoz tartozik. Gyakorlásuk célja a természetes teljesítőképesség növelése volt, mint a sebesség (速), erő (力) és természetes reakció. Ez az irányzat és számos stílusa minden jártasságot e képességekre alapította, ezért az ilyen stílusokat gyakorlók az abszolút sebesség és erő növelését tartják fontosnak. A kungfu jártasságok kiművelése a test természetes reakcióira-, elsősorban külső mozgásra épül.

A belső (内家) és/vagy lágy stílusok a qi-vel (气) való munkára (气功) fókuszálnak. A buddhista szerzetesek (和尚) testgyakorlásai az elengedésre irányulnak, majd indirekt módon történő belső erő művelése (内功). Így az autentikus buddhista harcművészet gyakorlása a természetes reakcióikat és a test mozgását a tudat által vezérelve átalakítja. Ezt "belső mozgásnak" nevezzünk. Ez az elv tűnik ki a "dongzhong gongfu (动中功夫)" tisztán buddhista gyakorlatban is, ahol a koncentráció művelését a gyakorló a folyamatos és lassú mozgásban fejleszti. A buddhista harcművészet gyakorlásban az ember természetes teljesítőképességének megváltoztatása a cél, ezzel pedig a tudat felszabadítása-, a megvilágosodás elérése. A ragaszkodó tudat felszabadítását-, a rögzült emberi képességeket sokkal fontosabb megváltoztatni, mint növelni. A buddhista gyakorlók relatív módon próbálnak erősek és gyorsak lenni: az emberi (testi) képességek növelése mindig másodlagos szerepet tölt be a fontossági sorrendben. A legfelsőbb szinten mind a külső-, mind pedig a belső gyakorlás hasonlót eredményez: "a belső és külső együttes gyakorlása" (内外合一).

A "harcművészet buddhizmusa"

kialakítás alatt...

Kapcsolódó jegyzetek, publikációk

Ha többet szeretnél megtudni e témáról, tanuld a Dharmát és szerezz tapasztalatokat!
Gyere el a Xing Long Tang -ba és gyakorolj velünk.

vissza | Köszönjük, ha megosztod ezt a lapot.

Buddhista harcművészetek (佛家传统功夫) ...kialakítás alatt...