TANÍTVÁNYOK ÍRTÁK
A stílus talál énrám...
Óvári Dániel
Végül nem is én találtam rá a Hajlékony Munka Stílusára, hanem fordítva, a stílus talált énrám. Ugyanis tagja lettem a Kínai Kulturális és Művészeti Központ Teatagozatának. A közös gyakorlások során tudatosult bennem, hogy a Művészeti Központ, annak vezetői és tagjai által képviselt értékek megegyeznek a saját célkitűzéseimmel és kínai kultúra iránti szeretetemmel, ezért részévé kívántam válni annak.
Egy-egy gyakorlás után jobban érzem magam a bőrömben, mert tudom, hogy a stílus mind fizikailag mind pedig szellemileg fejleszt. Tudatában vagyok annak, hogy a tanultak csak 5-10-20 év múlva fognak bennem megérni, de már ráléptem az Útra és ez a lényeg. Egy kínai mondás szerint „ha az éles kardot nem fenik, akkor az csak egy darab vas”, ezért fontosnak tartom, hogy a mindennapi rutin mellett olyan tevékenységet folytassak, amely hosszú távú fejlődést biztosít.
A kungfu és én
Bényei Judit
"Lelki, fizikai és szellemi síkon is igénybe vesz, ugyanakkor mindhárom vonalon olyan élményt nyújt, ami miatt hosszabb kihagyás után hiányozni kezd."
Kisebb-nagyobb szünetekkel lassan egy éve járok ide. Már nem is egészen ugyanazért, mint amiért idejöttem. Illetve, igen, ügyesedni szeretnék, szeretném ha a bal kezem tudná mit csinál a jobb. A mozgáskoordinációmmal gondok vannak, nem követem melyik sérülést hol szereztem be, mert gyakorlatilag bárhol. Persze ezzel nem dicsekszik el az ember mindjárt az elején, hogy mester, azért jöttem, mert tök esetlen vagyok. Majd rájön.
Egy ismerősöm javasolta, hogy ismerkedjek a kungfuval, mert az jó, fegyelemre nevel és megtanít összpontosítani és uralkodni magunkon. Ezeknek éppen éreztem is a hiányát, de annyira nem voltam "elhivatott", mikor ide kerültem. Miért ide? Nézegettem a honlapokat, bőség zavara, mégsem szólított meg egyik sem. Versenyezni, öveket szerezni, suhogós egyenruhában járni"nem mondhatom, hogy a külsőségek nagy hatással lennének rám. Egyedül az RGM honlapon találtam ettől többet, a dolgok hátterét, gondolatokat. Ettől persze még be voltam ijedve rendesen, vagy annál is inkább, mert a többit kilőttem és ha ez sem, akkor marad az aerobik. Az meg nem vonz.
Mégis van némi különbség aközött amire úgy-ahogy számítottam, és aközött amire nem számítottam, de részesültem benne, értve ezalatt a viselkedési mintát és türelmet, mester és tanítvány, tanítvány és tanítvány között. A mester képességeiről már a legelső ütéskor meggyőződtem, az pedig az én hibám, hogy míg emberileg nem ismerem, elsőre nem szoktam elájulni senkitől. (Ezért az elején problémáim lehettek a meghajlással). Ha valamit sajnálok az az, hogy nem évekkel ezelőtt kerültem ide, mikor még sokkal szabadabb, lelkesebb, kíváncsibb és formálhatóbb voltam. De jobb későn mint soha.
A kezdet sohasem könnyű. Soha nem vágytam még ennyire pamutharisnyában látni valakit, hogy egyértelműen lássam hogy miközben így áll a kéz és úgy áll a kar, hogyan áll a térd, miközben hogyan áll a láb. Mert bizony, nem volt könnyű kisilabizálni a bő öltözék alatt, mi folyik ott egyáltalán. Figyelni, figyelni, megpróbálni csinálni. Az elején állni tanultam, állni és ütni. A tízpercek óráknak tűntek, hamar elfáradtam. A mester pedig azonnal megérzi hol szűnik meg a mozgás, és sutty, már ott is van, hé-hé-hé, csak csináljuk csak. Balgamód egyszer megkérdeztem, hogy de ugye nem még mindig ugyanezt? Olyan nézést kaptam válaszul, hogy haladéktalanul rájöttem hogy de. Ezt fordulópontnak tartom, mert el kellett döntenem, hogy bírom-e ezt a monotonitást, vagy nem bírom. A folytatást választottam és rájöttem, hogy bele lehet úgy merülni az ismétlésekbe, hogy már azt sem halljuk ha jelzik hogy vége, kivéve, ha kifejezetten erre várunk. Persze ez helytelen.
A stílus maga nem könnyű. Bármilyen lenyűgöző, hogy látszólag egy semmi kis mozdulattól métereket repülhet a szenvedő fél, ahhoz a mozdulathoz olyan összhangban kell mozdulni, hogy hú. Ettől is érdekes. Fogalmam sem volt, hogy lesz-e majd olyan pont, hogy engem ez elkezd érdekelni. Sőt, volt idő, mikor megkérdeztem magam, nem lenne-e jobb, ha mondjuk más hobbit választanék, például kézimunkakörbe járnék, és biztosan volt olyan napom, mikor a mester is pont ezt akarta kérdezni tőlem.
Mikor kérdezik hogy megyek-e ma "verekedni" mindig elgondolkodom, hogy valóban verekedni megyek-e, vagy ennél több az, amit csinálunk. Nehéz megfogalmazni hogy mi, de van valami meghatározhatatlan jó ebben. Talán hogy egyre többet tudunk meg magunkról. Tetszik hogy megmutatják a hogyant, de közben választ kapunk a miértjeinkre is, mégpedig elég képiesen ahhoz, hogy könnyen megértsük. Tetszik hogy van kerete a gyakorlásnak és még sohasem mentem haza négykézláb. (Az izomláz tapintatosan csak másnap támad.) Az is jó, hogy nem követelnek olyat, amit nem tudunk megcsinálni, de nem hagyják hogy ne csináljuk meg, amit meg tudunk csinálni. Lelki, fizikai és szellemi síkon is igénybe vesz, ugyanakkor mindhárom vonalon olyan élményt nyújt, ami miatt hosszabb kihagyás után hiányozni kezd.
Megtenni, megtapasztalni...
Óvári Dániel
... egyre többször sikerül megtalálnom a harmónia közelét akkor mikor magam gyakorlok.
Sajnos nem tudom rendesen megfogalmazni mit is érzek olyankor, de valahogy összeáll a kép. Azt hiszem, ez elég. Emlékszem régen írtam, hogy úgy tanítasz a művészetre, az életre, hogy utat mutatsz. Újra ezt tudom csak írni, de nem tudom, hogy írjam, hogy az út mutatása sokkal érhetőbbé vált. Sokszor egyértelmű képet látok, nincs min töprengeni. Megtenni, megtapasztalni, később, ha tudom másnak is megmutatni. A gyakorlás során a célok változnak, de mindíg megmarad, hogy ha igazán méltó leszek rá, én is utat mutathassak majd azoknak akik szeretnék. Közösség. Néhány betű, hatalmas jelentés. Vagy csak én teszek bele sokat. Látom, érzem már, hogy egy közösség valójában nem helyhez kötött. A világ másik fele, a szomszéd falu, az ajtószomszéd. Bárkivel lehet IGAZI közösséget alkotni, és szerencsés vagyok, hogy ezt megtapasztalhatom. Köszönöm a sok segítséget, köszönöm a példát. Kísérjen Áldás Mester!
Az én Utam..
Földi Miklós
Mindig érdeklődtem a keleti filozófia és tanítások iránt. Jártam sokféle edzésre, de mindegyikből hiányoltam, a belsőt. Sosem magyarázta senki, hogy mit miért teszünk, és mit miért nem. Nem voltak rosszak, de valahogy nem igazán érintettek meg. Pedig pont ezért mentem oda, hogy megérintsenek, és hassanak rám. De valahogyan egyik sem volt több mint, jó szándékkal, kreatív sportolás, és kondicionáló edzés. És az emberekkel sem találtam igazán a közös hangot. Nem voltak hitelesek számomra. Itt megtaláltam mindkettőt. Mindenkivel megtalálom a közös hangot, és azt érzem, hogy igazi harcművészetet tanulok. Mert egyaránt hat a testemre, lelkemre, szellememre. A testemre, mert újra kondiban vagyok, fizikailag jól érzem magam a bőrömben. A Lelkemre, mert a tanítások átjárják minden érzelmemet, és gondolatomat, és újraformálják őket, tudatosítják bennem létezésüket. A szellememre, mert tudom, hogy azt teszem, ami a dolgom, az úton járok, és a kung fu erőt ad, hogy ne térjek le róla.
" hogy miért pont ez a kungfu stílus? Egyszer azt hallottam egy filmben, hogy a kalligráfia és a kardvívás egy tőről fakad. Elhatároztam, hogy megértem, mit jelent ez. És úgy érzem, megtaláltam azt a helyet, ahol ezt megérthetem. Sehol máshol nem tapasztaltam, hogy elméletet is oktatnának, hogy mit miért, teszünk vagy nem, minek mi az értelme. Itt úgy tanulhatok autentikus harcművészetet, kínai szépírást, teázást, zenét, ahogyan és amiért régen ezt megalkották. Szívvel, lélekkel, szeretettel.
Végezetül arról, mit ad nekem az idetartozás, és a Hajlékony Munka Stílusának tanulása. Erőt, hogy még jobb legyek a munkámban, mert mindig edzés, írás közben jövök rá, hogy mennyire szeretem a munkámat. Közösséget, ahol jobban megismerhetem magamat és sok jó embert, mert olyan emberek társaságában vagyok, akik mind úgy fogadnak el, amilyen vagyok. Akaraterőt, az életem minden területén. Ahogyan edzésről edzésre többet és többet értek, és érzek, ugyanígy haladok előre az életemben is. " és a Mester. Mindig érthető, mindig követhető, de sohasem követelőző. Számomra hiteles és valós. Hiteles, mert azt tanítja, ahogyan él, és amiben hisz. És valós, mert egyszerre látom benne az embert, apát, barátot, és a Mestert a hegyről, akinek mindig van egy jó szava mindenkihez. Ha haragszom, békességet ébreszt bennem, ha önző vagyok, mértékletességre int. Egyensúlyt sugároz. Belsőt és ez nekem mindennél fontosabb. Mert képes és nem fél szeretni. Örülök, hálás vagyok, hogy találkoztam vele. Tudom, hogy sok még a dolgom, sőt, csak most lesz igazán sok. Régebben azt gondoltam volna, hogy csak legyen erőm, hogy mindent megtegyek. Most azt gondolom, hogy nem érdekel, hogy mennyit tudok megtenni a feladataimból, csak az érdekel, hogy csináljam őket.
Szívvel ajánlom Neked is, kedves Olvasó.
"nem csak sportról van szó, hanem egészségmegőrzésről, a lelki egyensúly megteremtéséről"
Reszkető Tímea
"hogy miért épp a kung-fu-t választottam, azt nem tudom. Valamilyen sportot szerettem volna rendszeresen űzni, hogy karban tartsam magam. Fizikálisan és mentálisan is. Aztán jött a harcművészet" " Talán azért a kung-fu, mert külső laikus szemlélőként ezt tartottam a legösszetettebbnek, a legmélyebbnek (nem tudok máshogy fogalmazni). S persze a filmek is hatottak rám :). A Hajlékony Munka Stílusát azért választottam, mert tetszett a honlap. " " hogy nem csak sportról van szó, hanem egészségmegőrzésről, a lelki egyensúly megteremtéséről is stb. Tetszett a zene is: nyugalom és összpontosítás. A harcművészetet azért is gondoltam ideálisnak a számomra, mert képtelen vagyok igazán koncentrálni valamire, általában hibázom, illetve nem adom a maximumot, és ez nagy hibám.
A gyakorlatok megleptek - másra számítottam. Azt hittem, hogy nem lesz olyan jó, mint, amilyennek elképzeltem (szoktam idealizálni, meg álmodozni). Azt hittem, hogy valószínűleg abba fogom hagyni... de az igazat megvallva sokkal jobbak az órák, mint amire számítottam. Tetszik a közösség, tetszik, hogy bedobtak a mélyvízbe, de mégsem, mert külön is foglalkoznak velem. Tetszik, hogy a saját tempómban haladhatok. Illetve tetszik a jóleső fáradtság érzése, hogy folyamatosan feszegetnem kell a határaimat. Mester szerintem sokat tud a kung-fu-ról, s a kínai kultúráról, s ez a tudás nem felületes, hanem minden részletet magába foglal. Teljes egészében átérzi ennek a kultúrának a szellemét és ezért számomra nagyon hiteles, minden, amit tesz, amit mutat nekünk. Világos, amit mond, általában elsőre sikerül megértenem mindent. Ha nem érteném, kérdeznék"
Környei Béla
Szia! Most olvasgattam át a teázás anyagát, ami gondolom csak része a tényleges kínai teázásnak, de nagyon sok új és meglepő dolgot olvastam benne. Ez a terület teljesen fehér folt számomra, mert régebben is és mostanában is sokat teázok, de nem a kínai teakultúra szerint, hanem a teaházak, és az otthoni teakészítések szerint. Hat-hét féle teám mindig van otthon, de ezeket a különleges módokat és izeket szívesen megismerném a jövőben. A legutóbbi edzésen olyan tapasztalatokat szereztem, ami nagyon megdöbbentő volt számomra. Elméletileg sokkal jártasabb vagyok dolgokban, mint a gyakorlatokban, tudom egyes gyakorlatok végrehajtásának elméletét, de persze a szerkezet nem úgy működik, hogy ez könnyen megoldható legyen. Ehhez persze hozzájárul, hogy elméletben is és fizikailag is csak közel a negyvenhez kezdtem el foglalkozni a taijiquannal és filozófiai hátterével. A fizikai, külső gyakorlatok, ütések, rúgások mostanáig távol estek tőlem, ezeknek hiányát éreztem a múltban is. Örülök, hogy itt ezt megtaláltam, és nagyon jól érzem magam közöttetek. Bizonyos mérsékletet és önkontrolt tartok a fizikai megterheléseknél, ezt kérlek, hogy vedd figyelembe. De végül is visszatérve az elejéhez, a keddi edzésen olyan bemutatásokat és gyakorlatokat és magyarázatot tettél, ami nagy elismerést és ámulást keltett bennem. Több idős, gyakorlott mester szemináriumán vettem már részt, és tőlük hallottam és láttam azokat, amiket tanítasz. Minden elismerésem, hogy fiatalon ilyen nagy tapasztalatot és gyakorlatot szereztél, és ennek elméleti hátterét is birtoklod. Ezt, úgy mondom, hogy alapvetően még nem is ismerlek. Gábor, köszönöm, hogy tanítványod lehetek: Bélus.
"Az érzékelés megnyílása"
Táborozás. Jó volt ez a három nap. Jó volt kiszakadni a Városból. Jó volt mindenek előtt együtt lenni és jobban megismerni az eddig csak az edzésről ismerős embereket. Volt részünk melegben, hidegben, szárazon és vízen kipróbálni magunkat. A legeslegjobb a koszt volt! Számomra érdekes tapasztalatot adott a Falu azzal kapcsolatban, hogy mennyire szabad és lehet célokat kitűzni magunk elé egy adott időszakra, mikor segít, mikor hátráltat az "akarás". Mielőtt elindultunk a faluba, átgondoltam, mit is várok ettől az egy héttől. Először is jól akartam érezni magam. Azután bizonyos dolgokban -pl. egyensúlyérzék - szerettem volna fejlődni. Bár az időjárás miatt a tervezettnél rövidebbre sikerült az edzőtábor, mégis sok tapasztalattal gazdagodtam. Csupán egy órán át tudtam például egyensúlygyakorlatokat csinálni, mégis érezhető volt a javulás. Az egyik felfüggesztett rúdon csoszogtam fel alá néhány tíz percen keresztül. Úgy húsz perc után furcsa dolog történt velem: hírtelen elvesztettem minden egyensúlyérzékemet. A rúd finom remegése mintha méteres hullámzássá vált volna, az irányok össze-vissza keveredtek. Kis idővel később már azt sem tudtam, merre van fent, és lent. Szédelegve kászálódtam le a rúdról, csodálkozva, hogy mitől erősödött fel ennyire a rúd mozgásának "érzete". Néhány perc pihenés után újra a rúdra állva kellemes változást éreztem. A furcsa, szédelgő érzés teljesen elmúlt. Először az tűnt fel, hogy kevesebbet kell kapálódznom, hadonásznom ahhoz, hogy fent maradhassak. Ez jó érzés volt, mert eddig sok problémám volt már azzal is, hogy ne essek le. Mindezt tulajdonképpen nem is az eredmények miatt foglaltam e cikkbe, inkább magát az élményt próbálom értelmezni, általánosítani. Olyan, egyébként ritka gyakorlás volt ez a számomra, amikor sikerült teljesen kizárni minden mást a tudatomból. Ekkor a figyelem fókusza kizárólag az egyensúlyérzetre irányult. Ennek a fókusznak a fixen egy témára való irányítása hozta meg végül azt az élményt, amit az érzékelés "megnyílásának" neveztem el. Valójában nem szédülést éreztem, hanem a rúd finom mozgását sokszorosan felerősödve. Olyan erőteljes volt az érzés, hogy nem is tudtam vele mit kezdeni, le kellett másznom. Sajnos az idő rövidsége miatt nem tudtam megismételni a gyakorlatot, de ajánlom mindenkinek, ha meg kívánja "nyitni" érzékeit, válasszon olyan nehéz, és tulajdonképpen monoton gyakorlatot, amelynek végzése közben esélye sincs, hogy elkalandozzon.
"A harcművészet " önmagunk kiteljesedésének eszköze""
Szalai Tünde
Sokat lehetne beszélni a harcművészet kialakulásáról, történetéről. (Egyszer talán majd arra is sor kerül. ) De úgy gondolom, minden harcművészetnek egy a gyökere és egy célért van. Számomra a harcművészet sokkal inkább művészet, mint harc, vagy egyszerű testedzés. Úgy gondolom, a Long Quan Dao Kínai Kulturális Közösségnek nincs olyan tagja, aki ne valami többet, valami jót keresne az életben a gongfu gyakorlása által. A harcművészet a fejlődés eszköze-mind a testi, mind a lelki fejlődésé. Soha nem felejtem el azt a mondatot, amit Mesterem még akkor mondott, amikor elkezdtem tanulni: ha gongfuzol, majd az élet pofonait is úgy fogod viselni, ahogyan gyakorláskor az ütéseket: megtanulod elviselni. Azóta tapasztaltam, hogy valóban így van. A gongfu tanulása, gyakorlása erősíti az akaraterőnket, ellenálló képességünket. Testünk ugyanúgy isteni/égi adomány, ahogyan lelkünk, ezért bizony karban kell tartani. Test nélkül nem tud megnyilvánulni a szellem, és viszont: szellem nélkül nincs anyag sem. Ezért olyan értékes a gongfu. A harcművészet, ahogyan szerintem minden művészet, önkifejezés, azaz önmagunk kiteljesítésének eszköze, módja; a magunkhoz vezető út. Egyfajta meditáció. Mert amikor összpontosítunk valamire, akkor meditációt művelünk tulajdonképpen, gyógyítjuk önmagunkat, mert a koncentráció során pihennek az idegi központok, hiszen olyankor "kikapcsolunk", abbahagyjuk a gondolkodást, tudatunk kitisztul-, közeledünk a belső önvalóhoz, ilyenkor meghallhatjuk a belső bölcsességeket. Elindulhatunk a magunkhoz vezető úton. Gyakorlás során tehát ki kell üríteni tudatunkat, s figyelni a belső csöndet. Így megismerhetjük önmagunkat. Megtanuljuk harmóniában használni a testünket. A külső és a belő harmónia együtt érik meg. Ez elég hosszú folyamat. Sok-sok gyakorlás szükséges hozzá. Először meg kell tanulni irányítani a testünket. Egyre finomabb, összehangoltabb lesz az izmok játéka. Egyre bonyolultabb formagyakorlatokat leszünk képesek végrehajtani. De a gyakorlást önmagáért kell, hogy végezzük, hiszen a mozdulat a kapu önmagunkhoz. Maga az út a cél- megélni minden egyes mozzanatot a maga harmóniájában. Amikor így gyakorolsz, egyszercsak eggyé válsz a mozdulattal. Nem a mozdulat lesz, és te; nem te hajtod végre a mozdulatot, hanem te magad válsz azzá. Nem lesz tudó és tudott, nem lesz végrehajtó és végrehajtott, hanem megéled a harmóniát. Ekkor kifejezheted igazi belső énedet. Azzá válhatsz, aki valóban vagy. {Isten részévé-Buddhává"} Amilyen nehéz ezt elmondani, annál nehezebb megtenni. De lépésre lépés jön, és megindulunk a fejlődés útján. Erre kell törekedni a gongfu gyakorlása során".
"" a szerkezet nem úgy működik, hogy ez könnyen megoldható legyen""
Erdei Iskola
Sövény Gergő
Gyakorlás közben a harcos egyetlen igazi ellenfele, önmaga. Sokáig a tanítás lényegét nem értettem. Az elmúlt héten, az Erdei Iskolában töltött napok alatt azonban szerencsém volt átélni valamit, ami közelebb juttatott hozzá. Ezt szeretném megosztani veletek. Keserves dolog tíz lépést megtenni. Keserves dolog bekötött szemmel átérni a sártól csúszós, alig két tenyér széles rúd másik végére. De még keservesebb dolog azért küzdeni, hogy meg tudj állni rajta. Aztán ha már úgy érzed, biztosan állsz rajta, jön a következő démon és az arcodba nevet: "lépj egyet előre". Ha sikerül, újabb jön és letaszít. Egy felbukkanó érzés, egy ideges rándulás, egy kis rezdülés is elég, hogy a földön találd magad. Magaddal kell küzdened. Kitapogatni a rudat, újra felmászni és lépni. Lassan rájössz, hogy csak úgy érhetsz el eredményt, ha kisöpörsz magadból mindent, és ahogy mesteredtől tanultad, lesüllyeszted súlypontodat és a technikára bízod magad. De még így is is nehéz. A technika nem tökéletes, és démonjaid körülötted táncolnak. Mert ők nem fáradnak el. Ekkor magadba nézel. Mélyebbre érsz, mint korábban bármikor és túl a technika tökéletlenségén, kizárod a zavaró érzéseket, gondolatokat, és egyszercsak megérzed, hogy a másik oldalra értél. Ott körülnézel. Nincs taps, nics érem. Mégcsak nem is látták a többiek. Nincs kézzel fogható eredmény. De tudod, hogy belül valami mégis megváltozott. Kívánom, éljétek át ezt mihamarabb. Sok áldást nektek!
"Azt hiszem, ez a szabadság"
Hartmann Krisztián
Magam vagyok... Esik az eső. Most éjjel két óra van és egy faágakból, levelekből és nylon zacskókból összeeszkábált menedék alatt gubbasztok nyirkos hálózsákba burkolózva. Azt hiszem úgy nyolc órája zuhog. Ez a tábor második napja és már hullafáradt vagyok. A kezemen vízhólyagok; otthon nem szoktam baltával fát vágni s kardokat sem pörgettem órákig. A lábamat agyoncsípte a csalán, meg valami fába is belerúgtam, fáj. Bár én is lementem az 5 fokos folyóhoz "fürdeni", de valahogy mégis piszkosnak érzem magam, amikor arra gondolok, hogy a visszafelé vezető meredek úton hányszor csúsztam el a sárban. A hajam csimbókokban lóg, mintha egy hónapja nem látott volna vizet. Még mindig esik és szerintem reggelig nem is fog elállni. Már minden ruhám vagy elázott, vagy sáros, vagy füstszagú. A cipőm szétszakadt és a zoknim. arról jobb nem is beszélni. Este lecsó volt a vacsora. Világéletemben utáltam a lecsót, de most két tányért is befaltam belőle . jól esett. Szóval még mindig ömlik a víz az égből. Már hajnali három lehet, a tűz is kialszik lassan, de nem tudok aludni. Hallgatom az esőt. Arra gondolok, mi fog várni otthon, ha hazaérek. Munka, talán saját vállalkozás... olyan dolgok, ami a jövőmmel kapcsolatos, és szorongással töltenek el. Megfoghatatlan problémák ezek, egyáltalán nem olyan, mint az eső, vagy a hideg, ami épp most kúszik fel a lábam szárán. Az itteni gondok: az eső, a fáradtság, az éhség stb. kellemetlenek ugyan, de egyszerűek: ha esik tetőt kell a fejem fölé eszkábálnom, ha éhes vagyok kaját kell készítenem stb. Persze felmerül bennem a gondolat, hogy mi lesz, ha holnap is esni fog, de egyáltalán nem érzem azt a fajta szorongást, mint amikor arra gondolok, hogy vajon akkor mi lesz, ha véletlenül mégsem sikerül az olyan szépen eltervezett vállalkozásom. Az eső lágyan zúg a fák között, különös erőt érezni benne. Lassan hajnalodni fog, keleten már világosodik az ég. Itt és most semmitől nem félek, gondtalan vagyok. Az eső, a fáradtság, a hideg nem tudnak megérinteni. Azt hiszem ez a szabadság.
A Magadra Utaltságról"
Ceglédi Iván
Még tavaly nyáron egy szabadban töltött edzés után elhangzott egy érdekes és eléggé elgondolkodtató beszélgetés Tanítónk és egy Tanítványtársunk között. Az utolsó mondatok lényege a következő volt (persze kissé átfogalmazva): meg kell találnunk magunkban egy olyan biztos és szilárd pontot, amit már nem képes megingatni semmiféle külső esemény: nélkülözés, agresszió, magány stb. "Megfogott" ez a gondolat s úgy gondoltam, e cikkben körüljárom a témát. Persze fontos megemlíteni, hogy az itt közölt írás csupán egy vélemény, nem kezelheted abszolút tényként. Mindannyian járjuk a magunk útját, ezért ha egy új gondolat felkelti az érdeklődésedet, kérlek, kételkedj. Az otthoni gyakorlás részben pedig párhuzamokat próbálok vonni az addig leírtak és a kung-fu között.
Látszatvilág
Fantasztikus világot építettünk magunk köré. Ha el akarsz jutni valahová, maximum tizenöt percet kell várnod a buszra. Ha éhes vagy, kéznél a hamburger. Ha fázol, feltekered a fűtést. Ha el akarsz érni valamit, szerzel pénzt. Sok-sok apró dolog, ami biztonságossá teszi környezetünket, legalábbis látszólag. Ez a "látszat" azonban olyan erős, hogy majdhogynem eltörölte azokat a régi és poros fogalmakat, mint például a bölcsesség és az erkölcs. Azt is megakadályozza, hogy meglássuk - és itt a meglátáson tényleges és valós élményeket értek - hogy miért fontos a bölcsesség és miért hasznos az erkölcs.
Gyakran történik olyan esemény velünk, ami nem illik bele látszatvilágunkba, ilyenkor mondjuk, hogy "pechem volt", hogy "egy kis baleset", vagy hogy "a francba, már megint elhagyott a barátnőm" és így tovább. Tehát nem teszünk mást, mint a látszatvilágba be nem férő hibákat egyszerűen úgy tekintjük, mintha nem is léteznének. Persze néha "kikészülünk" s ha egy barátunk megkérdezi: "Mi baj?", akkor kész örömest elmeséljük, milyen kegyetlen velünk a Sors.
A függés
Ahhoz, hogy valamit kezdhessünk a "látszatvilágba" nem illő esetekkel, meg kellene találni a kapcsolatot közöttük. Egy ilyen lehetséges kapocs, hogy a Sorscsapások fájdalmat okoznak - ami még rendjén is lenne - ha tudnánk vele kezdeni valamit. Ez akkor is így van, ha már megesett, hogy olyan dolgok miatt éreztünk féktelen indulatot, amin néhány nap múltán csak nevetni tudtunk. Éppen ez a néhány nap teszi lehetővé, hogy rálássunk a problémára.
Sajnos, amikor a bajok érnek, képtelenek vagyunk olyan távolságot tartani érzelmeinktől, hogy meglássuk a dolog pozitív oldalát. Nem merjük megtenni, mert látjuk: elveszítünk valakit vagy valamit (hozzátartozót, barátot, társat, pénzt, becsületet, egzisztenciát.). Azt hisszük, birtokolhatjuk ezeket, így téve függővé önmagunkat. Szerintem mindenki érzi, hogy az ember hiába kapaszkodik bármibe is, el fogja veszíteni. Még a saját testével is ez a helyzet, amit pedig igazán a magáénak mondhat. Valahogy úgy kellene bánnunk a körülöttünk lévő dolgokkal, mintha kedves vendég lenne: amíg nálunk van, a lehető legjobban bánunk vele, örülünk a társaságának, de ha mennie kell, akkor ne álljuk el a kijáratot. Az a vendég, pedig akit az ember nagyon-nagyon vár, az előbb-utóbb meglátogat.
Persze a függőség (testi, lelki, szellemi) sokkal alattomosabb dolog, nem könnyű nyomára jutni. Például velem esett meg, hogy sokáig olyan iskolába jártam, ami nem igazán felelt meg nekem. Sosem volt szerencsém a vizsgákon, nem is igazán kötött le. Ez ment évekig, pedig bármikor ott lehetett volna hagyni. Azonban annyira "függésben" voltam saját és környezetem elvárásaival szemben, hogy még csak fel sem merült bennem, hogy valami nincs rendben. Totálisan fogalmam sem volt arról, hogy mit csinálok.
A dolgok három természete
(Innentől kezdve már valódi nyelvi ingoványban járunk). Mit lehetne kezdeni ezekkel a lelki problémákkal? Ha a saját szintjén, a lélek "birodalmában" akarunk megbirkózni velük, vagy pszihológushoz megyünk (aminek előnyei és hátrányai is vannak) vagy magunk próbálkozunk (ami pedig borzasztó fájdalmas, ha következetesen csinálja az ember). Szerencsére nem kell fél életünket önmarcangolással tölteni, ellehet máshol is kezdeni. például buddhista mozgáskul-túrával, tradicionális kung-fu irányzattal. Lehet még jógázni, táncolni is - főleg körtáncokat. Az ilyen Taohoz koreografált mozgás-rendszerek hatásossága a lelki szellemi egyensúly elérésében egy ősi bölcsesség segítségével megérthető. Ez a bölcsesség a dolgok három természete. Minden ember három természettel bír: fizikai, lelki, szellemi; ezek kapcsolata egymásból következik. Valakinek a cselekedetit ismerve előtűnik a lelke. (Itt a cselekedet mindenre vonatkozik: testtartására, beszédére, írására, pillantására, sőt még az íróasztalára is). Tehát a lélek hat a testre. És fordítva? A kung-fu olyan mozgássorokat tartalmaz, melyeknek mesteri alkalmazásához egészséges lélek szükséges. Aki még nem rendelkezik ilyesmivel, a rendszeres gyakorlás hozzásegítheti egy kiegyensúlyozottabb lelkivilághoz. A dolgok három természetéről eszembe jutott egy tanács, amit egy nagymama adott az unokájának: "Lányom, óvakodj azoktól a férfiaktól, akiknél nincs zsebkendő, piszkos a cipője és ücsörgés közben rázza a lábát". Amikor ezt a történetet mesélte az Unokahúgom éppen nem volt nálam zsepi és a cipőm nagyon piszkos volt. Hát igen, van hova fejlődni.
Az otthoni gyakorlásról - Néha-néha, vagy rendszeresen?
Sokan vagyunk olyan helyzetben, hogy nehezen jutunk napi fél óra nyugodt magányhoz, így nem tudunk napi rendszerességgel gyakorolni. Pedig ha beillesztenénk életritmusunkba, akkor nem kellene minden alkalommal azon morfondírozni, hogy most vajon melyik formával kezdjek és mi is a következő lépés; ezek természetesen jönnének és így valóban csak a mozgás lenne. Talán túlzásnak hangzik, de szerintem hasznos gyakorlás előtt egy-két percben végiggondolni, hogy mit is akarunk gyakorolni.
Érdekes fejben összeállítani a gyakorlást, lehetőleg minél részletesebben, így menet közben nem kell már vacillálni. Keretet kap a gyakorlás, lesz eleje, közepe, vége. Furcsa dolog ez a kung-fu. Az ember igyekszik, törekszik, úgy koncentrál, majd´ megszakad, de csak nem sikerül az a mozdulat: igazi kígyó helyett legfeljebb "csibe lehetsz, aki kígyónak képzeli magát". Így hát megy tovább a gyakorlás.
Végül egyszer csak feladod, már nem is izgat, csak hagyod, hogy olyan legyen a mozdulat amilyenre sikerül. És ekkor - csak ekkor - bekapcsol az intuíció, és cselekvés nélkül cselekszel. Ebből a szempontból is tanulságos volt a falu: bekötött szemmel kellet végigsétálni a két fa közé felerősített rúdon. Egyszer, tízszer, húszszor leestem. Utána már nem érdekelt, mi lesz, így hát átmentem rajta. Mindenkinek sikerül.
"Mást, és újat tanulunk"
Balogh Erika
Ülsz némán, egyenes háttal, beszívod magadba a levegőt, figyeled az útját, s érzed, ahogy átjár. Amíg lecsillapodsz, gondolatok ezrei futnak fejedben. Később látod igazán mi is történik, miközben lélegzel: tisztul a tudatod, nyugodt vagy, nem csapongsz, csak a szíved dobban. Felrázzuk magunkat, megdolgoztatjuk izmainkat. Életre keltjük a nap során elgémberedett végtagjainkat. Bemelegítünk. Később foglalkozunk áthatóbban azokkal az izomcsoportjainkkal, melyeket legfőképp használni fogunk a gyakorlás folyamán, gondosan ügyelve arra, hogy később ne húzódjon meg. Technikák? Precíz mozdulatok? Folytonosság? . mit is jelent? Magába foglalja a koncentrálásra törekvést, de más a tartalom. Minden erőfeszítésen, akaraterőn túl érzéseket ölt: nyugalmat áraszt. Formagyakorlat. Tudod, mit, és miért csinálsz. A Yin és a Yang folyamatos változása és folyamatos váltakozása kívül és belül: filozófia. Közös cél? Közös gyakorlás? Mutatja: valamiben megegyezünk. Egymás iránti tisztelet övezte forma: Közösség. A kínai filozófia ápolásával fektetett hangsúlyt a harcművészetre, az ottlétre, az ott, és akkor nem mulasztott percekre. Egy teremben vagy, falak vesznek körül, zárt. Mégis szabad vagy, hiszen.nyitva az ajtó.. Egy-egy foglalkozás mindig más, és mást hoz. A gondolatok, a tapasztalatok, az érzések. Mást és újat tanulunk. Változatosan munkálkodunk belső valónkon, saját életünkön. Mi is változunk.
"megérezni, és eggyé válni, "rajtam áll"
"Mások lázadoznak, én nem mozdulok,
Vágyakat kergetnek, én nem mozdulok,
Hallom a bölcsek bölcsességét,
én nem mozdulok,
Csak a magam útját járom..."
(Lu Yu)
Évek sora alatt az emberek tanulnak. Többet - kevesebbet. Rajtad múlik, hogy mit és mennyit teszel érte. Mindenki keres valamit, amíg körvonalazódni nem látod az "irányt", nehezen tudsz útnak indulni. Eddig három alkalommal nyertem bepillantást a Kínai Kulturális Közösség életébe, ahol rövid idő alatt, úgy érzem, mégis sok mindent láttam, amit mind felsorolni nagyon nehéz lenne. Néhány a számomra fontosak közül: láttam a tiszteletet egymás iránt, a lelkesedést, a segítő kezeket, a természetességet, a mozdulatokban, a szívekben. A figyelem összehangoltsága, az ismeretlen megismerése, a lényeg megértése, az apró részletek összeillesztése, mind-mind óriási feladat. Megérezni, és eggyé válni: előttem áll. Ha a kép összeállni látszik, és a vonal nem halvány többé, megerősödve látod majd: EZ A TE UTAD!
|
❀ ❀ ❀
|
